horoszkóp

VV Izának megtetszett hajdúsági Krisztián

2014.01.30. 22:57 Módosítva: 2014-01-30 23:04:18

A Való világ 6 szerkesztői most is nagyon kreatívak voltak, a villalakók ismét olyan feladatot kaptak, amiben a lehető legkesevebb ruhát kellett viselniük. A lányoknak a legszexibb fehérneműjüket kellett magukra húzniuk, hogy abban tartsanak bemutatót a fiúknak. Ez végül erotikusnak szánt vonaglásba csapott át, a kissé tahó Krisztián meg is kérdezte: "A végén sorban állunk majd a vécénél recskázni?" A pókfóbiás Aurelio teljesen ráizgult Iza táncára, meg is mondta, hogy mától csak erre fog gondolni, és akkor legalább ki tudja majd verni. Iza annyira jól rázta a seggét, hogy a fiúk megszavazták nyertesnek, a wannabe szupermodell pedig nagyon örült, hogy végre ő is jó valamiben, méghozzá a fehérneműben táncolásban, amit most videón is megnézhet.

Szerdán kiderült, hogy a negyvenéves Laci hajdúsági Krisztiánnal fog párbajozni vasárnap, és bár Aurelio pár napja már megígérte Lacinak, hogy kampányt rendez majd neki, a sírós fiú most mégis Krisztiánhoz ment oda ugyanezzel az ígérettel. Aurelión kívül még Krisztián mellé állt Simon, Charlotte és Teo, Lacit pedig Zsolt, Dorka (aki egyébként Lacira tette a jelét), Iza, Zsófi és a pár napja még szenvedő Gyúrós Józsi támogatta. Utóbbi pár perccel később viszont meggondolta magát: "Először Lacit választottam, mert mindig főzött rám, meg minden, de igazából ő az egyik legaljasabb ember, úgyhogy végül átpártoltam a Krisztiánhoz."

Ön is drukkol Izának és Krisztiánnak?

  • 2043
    Küldjenek be Izának egy csimpánzt is
  • 403
    Jaj nagyon szép pár lennének
  • 245
    Perszehogy drukkolok!!

Ennél pedig csak az volt jobb, mikor az adás végén Iza behívta a nyugiszobába a feszültségkeltésben tehetséges Vikit, hogy elmondja, neki igazából megtetszett a hajdúsági, kissé tahó Krisztián. Viki velünk együtt ordítva röhögött ezen, és akkor sem hagyta abba, mikor Iza sorolni kezdte az okokat: "Esküszöm, mikor beszélgettünk ott, nemtom, olyan szép a karja. Meg olyan okos dolgokat mond. Most is nézegettem, és esküszöm, hogy jól néz ki. Esküszöm, hogy tetszik. Ha kiesik a Laci, a Krisztiánnak úgyis mellém kell feküdnie." Ezek szerint Iza nem mondott igazat a bemutatkozásában, ahol még azt állította, hogy két hónapig is kibírja szex nélkül, mert a múltkor nagy kétségbeesésében Zsoltra is megpróbált rámászni.

iza krisztián.gif
 

Nem bírja tovább és hozzászólna? Facebook oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!