Holtan találták New York-i (manhattani) otthonának fürdőszobájában vasárnap, helyi idő szerint 11 óra körül Philip Seymour Hoffman Oscar-díjas amerikai színész-rendezőt, számol be a hírről a Wall Street Journal. A halálhírt megerősítette a New York-i rendőrség, a Daily Mail információját azonban, hogy drogtúladagolásban hunyt el a színész, még nem. A CNN hatósági forrásokra hivatkozva azt írja, hogy Hoffmant utoljára szombaton este nyolc óra körül látták életben, másnap pedig hiába várták, hogy menjen a gyerekeiért, nem jelent meg.  

Több tasak heroint, tűt találhattak

A Wall Street Journal azt írja, holttestét pedig David Katz forgatókönyvíró fedezte fel (a CNN szerint ott volt még valaki) vasárnap délelőtt a színész otthonának fürdőszobájában, ezután ő hívta a 911-es segélyhívót. A TMZ meg nem erősített információk alapján azt írja, hogy a 46 éves színészt egy tűvel a karjában, teljesen felöltözve találták meg a fürdőszobában. A Daily Mail úgy tudja, öt használt és két bontatlan csomag/tasak heroin hevert mellette. A lap információja  szerint amikor a mentősök odaértek, a színész eszméletlen volt, semmire sem reagált. Már nem volt életben. A szomszédok azt mondták, Hoffman nem nézett ki jól, betegnek tűnt, amikor utoljára látták.

A TMZ úgy értesült, hogy a helyszínelés még most is tart, a CNN pedig azt írja, a rendőrség azt is póbálja kideríteni, volt-e vele valaki a halála idején. A Wall Street Journal riportere, Pervaiz Shallwani ugyanakkor nemrég azt twittelte: már hivatalos, hogy a színész-rendező egyedül volt, amikor elhunyt, írja a Huffington Post.

Családja időközben sajtóközleményt adott ki, amiben köszönetet mondanak a támogatásért. "Lesújtott bennünket szeretett Philünk elvesztése. Köszönjük azt a hatalmas mennyiségű szeretetet és támogatást, amit kapunk. Szerettünket tragikus hirtelenséggel veszítettük el, arra kérünk mindenkit, engedjék, hogy békében gyászoljuk őt" – áll a Daily Mailt által publikált közleményben, amiben azt is kéri a család, őrizze meg mindenki emlékében Hoffmant, és imádkozzon érte.

23 évig tiszta volt, két éve esett vissza

A színész halála körülményeiről szóló információk egyelőre bizonytalanok, de Hoffman bevallottan drogfüggő volt, és a híradások szerint tavaly májusban heroinfüggősége miatt rehabon járt. 2012-es visszaesése előtt Hoffman 23 évig tiszta volt, aztán előbb rákapott vényköteles gyógyszerekre, majd a heroinra, újra. A TMZ-nek korábban azt mondta, heroinos korszaka csak egy hétig tartott, de ennyi elég volt, hogy észrevegye, baj van. Halála pusztán egy nappal azután történt, hogy sajtósai közleményben cáfolták a tévesen terjedő hírt, hogy a színész elhunyt szombaton, írja a Daily Mail. A New York Post cikke szerint Philip Seymour Hoffman előző hónapban megjelent a Sundance Filmfesztiválon God's Pocket című filmje miatt, ám a szemtanúk szerint nagyon nyúzottnak és sápadtnak tűnt, és hárított minden interjút, szemben kollégáival, Christina Hendricksszel és John Slatteryvel. Szóvivője akkor azt mondta, szüksége van pár percre. Később megjelent, adott is néhány interjút, de csak a filmről volt hajlandó beszélni. Hoffmannak három gyermeke van élettársától, Mimi O'Donelltől. Fia, Cooper 10, lánya, középső gyereke, Tallula hét, legkisebb lánya, Willa pedig ötéves.

Zseniális színész, akinek túl sok volt a zaj

A színész halálhírére azonnal többen reagáltak a Twitteren. „Philip Seymour Hoffman nemcsak egy zseniális színész volt, de egy kedves, nagyszerű férfi is. RIP" – írta profilján Andie McDowell színésznő. Twitteren nyilvánította ki részvétét Kat Dannins amerikai színésznő és a Pókembert alakító Andrew Garfield is. „RIP Philip Seymour Hoffman. Lesújtó hírek. Igazi tehetség volt a filmiparban" – írta. Steve Martint sokkolta Hoffman halálhíre. „Ha nem láttátok őt Willy Lomanként [Hoffman a Broadwayen, Az ügynök halálában játszotta Willy Loman szerepét – a szerz.], akkor minden idők Willy Lomanjéről maradtatok le" – tette hozzá.

P. Diddy is részvétet nyilvánított. „Az élet rövid..ünnepeld és értékeld MINDEN pillanatát, amit kapsz. RIP Philip Seymour Hoffman" – írta Twitteren. Justin Timberlake is csak nemrég értesült a hírről, őt is lesújtotta a színész halála. „Milyen egy kivételes tehetségű színész volt. RIP" – gyászolt nyilvánosan Timberlake. „Drága Philip, te gyönyörű, gyönyörű lélek. A legérzékenyebbek számára túl sok lehet a zaj. Áldott legyen a lelked ;^{" – búcsúzott tőle Jim Carrey. Lily Allen azt írta, a heroin még senkit sem vitt előre, ezért jobb még csak gondolni sem rá. „Mindegyikünknél hatalmasabb" – fogalmazott Twitteren. „Nagyon elszomorodtam a Philip Seymour Hoffmannról szóló hírek hallatán. Korunk egyik legnagyobb színésze volt. Imádkozom a családjáért" – gyászolt Paris Hilton. „Csak most értesültem arról, hogy mi történt Philip Seymour Hoffmannal. Egy igazi úriember volt. Nyugodj békében. Szeretet és tisztelet" – köszönt el Russell Crowe.

Posztunkat folyamatosan frissítjük!