Mint a csütörtök esti Fókuszból kiderült, Szávay Ágnes és Várkonyi Attila összejöttek. A visszavonult teniszező és dj Dominique között huszonnégy év a korkülönbség, ám, mint azt Gönczi Gábor többféleképp értelmezhetőn megjegyezte, ebből tizenkettőt letagadhatnának. Már ismerték egymást egy ideje, amikor egy buliban összejöttek, ahol – mint Szávay felidézte –, „Ati nagyon kedvesen zenélt”. Nézegessen turbékoló szerelmeseket az alábbi videóban!

Ha ez a hír nincs, egy csomó érdekességet sosem tudunk meg Várkonyi Attiláról, mert eszünkbe sem jut megnézni a Wikipedia-oldalát. Tudta ön, hogy Várkonyi Attila (szó szerinti idézetek következnek)

  • fizika szakot végezett, doktori disszertációját a Kossuth Lajos Tudományegyetemen a Szilárdtest fizika tanszéken kezdte írni, azonban a rádiózás, a rendezvényszervezés, a színjátszó kör elszólította a katedra mellől?
  • első lemezlovas tevékenysége már gimnáziumban megmutatkozott, bár a szó igazi értelmében vett buliját az egyetemen, a kollégium alagsorában rendezte?
  • az egyetem után közel négy évre az Egyesült Államokba utazott, ahol számos munkát kipróbált, de elsődleges feladatának tekintette az ottani zenei, deejay és rádió-kultúra megfigyelését és meghonosítását Magyarországon?
  • az Első Emelet frontemberével Kiki-vel (Patkó Béla) megalakították a Csütörtök 12 formációt, mely induló zenekarként bejárta az országot, sőt, eljutottak Szlovákiába, Csehországba, Görögországba és Amerikába is?
  • hát azt, hogy mostanában ugyan nem Csütörtök 12 néven, hanem Kiki VS. Dj Dominique néven járják az országot?
  • 2005-ben megnyílt a Művészetek Palotája, ahol mint művészeti tanácsadó kapott felkérést, hiszen nagy szerepe volt ezen új kulturális intézmény létrehozásában? Kiss Imre vezérigazgató úr már esélyegyenlőségi feladatokkal bízta meg, amikor a palota még csak egy nagy gödör volt a Duna parton. Az volt a feladata, hogy az építkezés alatt figyelemmel kísérje esélyegyenlőségi szempontból a házat. Ennek köszönhetően minden mozgásában korlátozott ember teljes értékűen használhatja a Művészetek Palotáját.
  • Ismert jelmondata: "Minden jóra fordul, csak egészség legyen!"?