Megtörtént a kiválasztás a Való világ 6-ban, ami ahogy a nevében is benne van arról szól, hogy kiválasztják a játékosok, kit küldenek ki párbajozni. A szerencsés kiválasztott a Simon helyére beköltözött Laza Dávid lett, aki hat jelölést is begyűjtött, bár Aurelio hozzá tette, hogy azért nagyon jó a haja. Dávid elmondása szerint a legjobban Józsi jelölése fájt neki, ami nem is meglepő, hiszen a beköltözése óta nyalizik neki. A fura egyedül az, hogy Dávid korábban konkrétan kérte korábban a többieket, hogy pakolják rá a jeleiket. A férfi szerdán fog kihívni valakit, vasárnap pedig el is dől, melyik művész távozik a villából. Mivel Dávid valahol számított erre a helyzetre, ezért inkább bemutatjuk, Charlotte miként reagált arra, hogy Zsolt őt akarta hazaküldeni a játékból.

Ez volt még

  • Krisztiánt nagyon összetörte, hogy Iza nem akart vele aludni. Pedig nem kell aggódnia, hiszen Izának nagyon tetszik a belsője annak ellenére, hogy elmondása szerint külsőleg nagyon távol áll hozzá.
  • Helyrekerültek a világ dolgai: Józsi lett a villa királya egy szavazáson. Szerintem a szövegstílusa és a teste miatt lett ő.
  • Charlotte, Viki és Krisztián nem szeretik az új beköltöző Dávidot. Vikinek az a baja, hogy Dávid isteníti Józsit, Krisztián meg csak utálja, mert flegma és sunyi. Dávid azt hitte, hogy jóban lesznek Krisztiánnal, hiszen mindketten vidékiek.
  • Dávid bevezette az ultimate fenyegetést: “Kiviszlek, oszt kint hagylak a picsába” - fenyegette meg Krisztiánt. Most aztán nem lennénk Krisztián helyében.
  • Aurelio nagyon lehordta Zsófit, mert nem tudott dönteni közte és Dávid között egy faggatás során.
 

Egyetért? Nem ért egyet? Nem érdekli? Mondja el!

Kövessen minket a Facebookon is!