Az egyik legcukibb Jennifer Lawrence-ben, hogy hollywoodi sztároktól szokatlan módon tud még mindig örülni dolgoknak, például díjaknak. Most a brit filmesek, a BAFTA díját is megkapta az Amerikai botrányban nyújtott alakításáért, de elsőre el sem hitte ezt. Lawrence ugyanis nem tudott elutazni Londonba a díjátadóra, mert a legújabb X-men filmet forgatja Amerikában – írja a Huffington Post.

A Deadline-nak azért elmondta, hogy tudta meg a díjat, ami "nagy meglepetés volt" a számára. "Nem emlékeztem rá, hogy a BAFTA azon a napon van. Biztosan azt gondoltam, nem fogok nyerni, ki is vertem a fejemből. Szóval ott voltam az egész közepén kékre festve, és valaki azt mondta: >>Most nyerted meg a BAFTA-t! És én azt mondtam: "Ó, bazd meg magad!" És kiderült, komolyan mondták". Lawrence-nek amúgy a március 2-i Oscar-gálán is van esélye nyerni. El is mondta emiatt, hogy jobban oda fog figyelni a ruhájára (a legutóbbi Oscar-díjakor nagyot esett a lépcsőn miatta) és megpróbál összeszedetten beszélni, ha kap valamit. Bár szerinte nem túl fair dolog, hogy az egész világ előtt beszélni kell ilyenkor.