VV Zsoltnak lesz új csaja?

 A Való világ harmadik párbaját végigüvöltözték a párbajozók, ahogy várható volt, Céltudatos Dorka csak azt volt képest VV Charlotte ellen felhozni, hogy hány férfival volt eddig  – sugallva, hogy ribancnak tartja. 41-58 % a végső eredmény, Céltudatos Dorka 48 nap után takarodhatott ki a villából.

A vasárnapi párbaj volt a VV6 50. napja, tehát lassan két hónapja élnek a luxusvillában a játékosok, és eddig mindössze egyetlen egy tematikus héttel kötötték le őket a szerkesztők. Ennek tükrében nincs azon mit csodálkozni, hogy még egy zsemlén is annyira összevesznek, hogy visítva egymásnak mennek. Az összefoglalóban most a plüssállat és egy kintről hozott képkeret szívta meg, az egész a zsemle miatt történt. Aurelio ugyanis kiborult. „Három napos zsömlét együnk a luxusvillába'? Mire kenjem a medve sajtot akkor?" – kiabálta VV Szemöldök Zsófinak. Majd egymás ágyába ételeket és vizet borogattak, később pedig Aurelio összetörte VV Zsófi képkeretét, amitől borult minden. VV Zsófit úgy kellett lefogni, hogy ne üsse meg Aureliót.


Az pedig ügyes húzás volt a szerkesztők részéről, hogy a párbaj előtti éjszakát felkínálták Dorkának és Zsoltnak, hogy töltsék kettesben, azonban VV Dorka ezt a lehetőséget átadta Sárlotte 501-nek, aki herelengető Ádámot vitte a szobába.