horoszkóp

Tolvai Reni szerint Kállay-Saunders csak barátját védte

2014.03.07. 07:49 Módosítva: 2014-03-07 07:52:12

Kállay-Saunders Andrásnak nem csak a védőügyvédje, Magyar György állítja azt, hogy rasszista indíttatásból támadták meg az Eurovíziós Dalfesztiválon induló énekest és társait, Kállay-Saunders barátnője, Tolvai Renáta szerint is bőrszíne miatt támadtak rá az énekesre 2013 májusában.

Tolvai Renáta a Blikknek nyilatkozott először a témában. „Nagyon rossz érzés folyamatosan azt hallani, olvasni, hogy András neve alatt fut ez az egész ügy, főleg úgy, hogy aki ismeri, tudja, nem ártana senkinek, nem kötözködő ember. Eleinte nem féltem, mert sokszor beszólogatnak nekem, de ez akkor más volt. Pár perc után, szinte rögtön néhány fiú belém kötött. Látták, hogy Andrással vagyok, úgy éreztem, miatta cukkolnak. András szépen szólt nekik, hogy ezt nem kellene" – mondta az énekesnő, aki szerint a férfiak be is szóltak neki. Az énekesnő elmondása szerint ezért akkor inkább elindultak egy másik szórakozóhelyre, mikor Kállay-Saunders barátja lemaradt, később pedig vérző fejjel futott utánuk, mögötte egy ötfős csapattal, akik folytatták a férfi ütlegelését. „Sokkolt, amit láttam, és már akkor éreztem, hogy Andrásra fogják kenni az egészet, mert ő az ismert ember. András csak le akarta állítani az egészet, csak ordította: Fejezzétek be! Ő nem ütött, nem rúgott, csupán próbálta szétszedni a verekedőket" – mondta Tolvai.

A Bors azonban úgy tudja, hogy a verekedésben életveszélyes és súlyos sérüléseket szenvedő férfiak szintén félvérek, és Kubában születtek.