Nem a a tavaszért érdemes várni az áprilist, hanem mert 1-én fogja elárverezni a szüzességét az amerikai Elizabeth Raine – írja a Daily Dot. A 27 éves orvostanhallgatónak semmi különösebb oka nincs e tettére, ráadásul kérdésre elmondta, semmit sem jelent számára a szüzesség elvesztése. Mindenesetre hiába a sok gyanús körülmény, Raine kitartó, és weboldalakat is szentelt a projektnek. Itt azt írja, nem is tudná ennek más módját elképzelni. A magának konstansan ellentmondó nő megjegyezte, ő nem érdekelt abban, hogy nagyobb publicitást kapjon az ügye. Érdekes módon a Daily Dot is úgy szerzett tudomást az akcióról, hogy Raine maga küldött ki egy sajtóközleményt.

Magát a honlapján „érzékien csábos, magasan képzett és karizmatikus amerikai nőként" írja le, bár a lap szerint az írásaiból nem feltétlen ez köszön vissza. Eleve gyanús, hogy egy – fotói alapján – csinos, vékony, magas, 27 éves nő még szűz lenne, a Dot meg is próbálta erősíttetni a személyazonosságát. Erre kaptak egy fej nélküli nőről készült képet, egy cetlivel: „Én vagyok az igazi üzlet! – Liz" felirattal, plusz dátummal, ami persze semmit sem bizonyít. Kapcsolatba léptek vele, és elmondta, egy korábbi hasonló eseten felbuzdulva döntött az aukció mellett, de a sok pénz is vonzotta. „És mivel nincs érzelmi ragaszkodásom a szüzességemhez, úgy gondoltam, az eladása egy jó opció" – mondta. Mivel az USA-ban illegális a prostitúció, Ausztráliában szeretné végrehajtani a tervet. A győztes 12 órát tölthet a nővel egy hotelben.

Miért szűz még? Azt mondta, csak rövid kapcsolatai voltak, és a korabeli fiúkkal amúgy sem jó együtt lenni. Állítása szerint még sose látták őt letolt nadrággal, ahogy ő sem látott még péniszt. A Dot riportere szerint ezekről a dolgokról szikáran, orvosiasan beszélt, mintha az ember egy vevőszolgálattal kommunikálna. Azért egy apró szimpatikus elszólása is volt: „A pénz 35 százalékát odaadom egy jótékonysági szervezetnek, mert úgy érzem, ez egy nagyon szerencsés lehetőség. Nem érdemlem meg a pénzt, és nincs szükségem a pénzre" – mondta. Hozzátette, égető szüksége nincs a pénzre, csak jó, ha van. Mindenesetre kevés emberrel osztotta meg a tervét, mert fél, hogy kicsapják az egyetemről.

Az elárverezett szüzességnek nagy hagyománya van a hanyatló Nyugaton: 2009-ben a 22 éves Natalie Dylan tette meg ezt 3,9 millió dollárért (882 millió forintért), 2012-ben pedig a brazil Catarina Migliorini 700 ezer dollárt (158 millió forintot) kapott ezért egy japán üzletembertől. Erről dokumentumfilm is készült.