„Most mindenki boldog?" — kezdődött a párbeszéd VV Iza és VV Krisztián között, amiből megtudhatta a nagyérdemű, hogy:

1. KokkIza kézimunkázott Hajdúságin, kiakadt a keze,

2. Hajdúsági megujjazta KokkIzát, kiázott az ujja,

3. Hajdúsági előző nap merev bréje miatt nem tudott hason aludni,

4. ma már végre tud hason aludni („most már tudsz hason aludni, jól fogsz aludni, jobban mint tegnap")

5. nem maradt sperma az ágyon,

6. mindezt 15-ös karika mellett mutatta az RTL II.

McDonaldsos gyorskaját kapott a VV6 csíkos csapata, örömükben majdnem elsírták magukat, a saját ágyukban aludtak, aminek szintén nagyon örültek. A péntek esti összfoglaló lényegének ezzel vége is, a műsor nagyja annyira unalmas párbeszédekkel és játékkal telt, hogy a kisnyugdíjasok egész biztos horkoltak 20 perc után. Röviden összefoglalva: a pöttyös csapat visszaköltözhetett a villába, a kaja és az ágy mellett még mesét is nézhettek, amit KokkIza nehezen viselt. Több napja arra vágyott, hogy valami filmet nézhessen, és folyamatosan a háttérben sétált a villában, hogy láthassa a mesét. Ezt természetesen a többiek nem viselték túl jól, különösen VV Zsolt borult ki azon, hogy Iza mesét akart nézni, amikor nincs hozzá joga, és amúgyis egy önző hálátlan majom. VV Teó sírt a Jégkorszakon.