Újra kihallgatják Kállay-Saunders Andrást, akit súlyos, illetve életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítanak. Az eset még tavaly májusban történt, a rendőrség azóta is nyomoz. Kállay-Saunders korábban azzal védekezett, hogy nem értette jól a kérdéseket, melyeket feltettek neki.

„Tolmácsot azért kértünk, mert kihallgatásánál nem volt jelen a fordító, és ezért bizonyos részeiben meg kell ismételni a nyomozati cselekményt, mert a törvény szerint anyanyelven lehet csak valakit meggyanúsítani és kihallgatni. Védencem több esetben másképp értelmezte a hozzá intézett kérdéseket, és ezáltal a válaszok is félreérthetők lehettek. Ez a fiatalember, álláspontom szerint, nem lesz büntethető. Jogos önvédelmi helyzetben cselekedett"  – vázolta a helyzetet a Blikknek Magyar György, az énekes ügyvédje.

Kállay-Saunders 2010-ig élt New Yorkban.

„Sohasem voltam még sem kihallgatáson sem gyanúsított. Ez komoly dolog. Itt nem mindegy egy kifejezés, szó árnyalatnyi értelme sem, hiszen ártatlan vagyok, és minden eszközzel szeretném is bebizonyítani ezt" – mondta a Blikknek a zenész.

Az ügy nem vet jó fényt a nemsokára nemzetközi szinten is magát megmérető énekesre, akinek egy ideig a versenyen való részvétele is bizonytalan volt, de végül az MTVA úgy döntött, nem zárják ki a Dal című műsorból.

Kállay-Saunders András és társa a Hajógyári-szigeten keveredett verekedésbe még 2013 májusában. Buliból tartottak hazafelé, amikor barátnőjébe, Tolvai Renybe belekötöttek, ezért verekedtek össze négyen. A két fiú, akikkel összebalhéztak, csúnyán megsérültek, egyikük arc- és orrcsonttörést szenvedett a lap információja szerint, a másik agylebenysérüléssel feküdt napokig az intenzív osztályon. Súlyos testi sértés miatt indult nyomozás, ami életveszélyt okozó testi sértésre módosult.