„A sportriporter a földön fekvő feleségét mezítláb közepeset el nem érő erővel megrúgta. Több orvosszakértői jelentés készült arról, ügyfelemnek eltört-e az állkapcsa. Különböző vélemények születtek, a bíróság nem tudta minden kétséget kizáróan megállapítani a törést, ám a bántalmazásban bűnösnek találták Knézy Jenőt" – mondta a TV Mokka műsorban Knézy feleségének ügyvédje, dr. Zamecsnik Péter. A bántalmazásig fajuló vita idején a sportriporter és a felesége rossz viszonyban volt. Az ügyvéd azt is elmondta, ha ifj. Knézy Jenő bocsánatot kért volna az ügyfelétől, nem került volna bíróságra az ügy – írja a Blikk

ifj. Knézy Jenő hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott elsőfokon, 2008-ban jelentette fel a felesége, állítóása szerint a vita hevében Knézy eltörte az állkapcsát, majd kidobta közös otthonukból a közös gyerekeikkel együtt. A sportriporter az elsőfokú döntés után fellebbezést nyújtott be, egy ideig lekerül a képernyőről.