X-Faktor hét lesz a villában, ami a gyerekes és sportos hetek után végre egy olyan dolog, amiben van lehetőség, hiszen énekelni fognak a villalakók, illetve Aureliónak megint van lehetősége rányomulni valakire. A negyedik szériából Danics Dóra és Krasznai Tünde költözött be, hozzájuk csapódott a harmadik X-Faktor győztese, Oláh Gergő, és azonnal sikerült is hamsítatlan falunap hangulatot hozniuk. “Ekkora élmény, hogy úgymond pacsi, puszi-puszi! Danics Dóra itt áll előttem” – lelkendezett Krisztián. Szerencsére már azonnal mindenkinek énekelnie kellett, erről pedig a videó mindennél többet mond.

Vikit eléggé megszívatták a szerkesztők, mivel arra kötelezték, hogy ő is árulja el az aktuális súlyát, amit egyébként eléggé szégyell. Még kollektív büntetést is kilátásba helyeztek, ami szintén nem érdekelte, mert ő nem azért jelentkezett, hogy egy ország miatt mérlegre álljon. Hogy éreztessék Viki drámájának a súlyát, egy Linkin Park-féle zongorázást raktak Viki monológja alá. Végül úgy döntött, rááll a mérlegre, ami bemutatta, hogy VV Viki 94 kiló, úgyhogy két kilóval többet sikerült leadnia Izánál. Neki ugyanis megérte egész héten sportolni, 60 kilóról sikerült 59-re fogynia. “Amit leadtam, azt lehet, hogy visszaszedtem izomban” – próbálta magyarázni a magyarázhatatlant. Gratulálunk neki!

Azt is eldöntötték és megszavazták, hogy folytatják a sporthetet, úgyhogy megint csak egészséges ételeket kapnak a héten. Egyedül Aurelio és Krisztián nem akarta a helyes életmód folytatását, a a női részleg szerint viszont tök jó, hogy vannak bent kondigépek, és egyáltalán nincsenek normális ételek és üdítők a villában. “Én egy kondigépet simán elcserélnék egy rúd kolbászra” – elégedetlenkedett Krisztián, aki nem szereti a búzacsírát. Az egészből akkora balhé lett, hogy Aureliónak és Izának és teli tüdőből kellett ordibálnia. “Tudod, milyen lelki depresszióban vagyok?” – próbálta megértetni Iza Krisztiánnal, hogy miért olyan fontos neki, hogy ne hozzanak be fehérkenyeret a villába.

Ki a legjobb énekes? Mondja el itt!

Kövessen minket a Facebookon is!