Ki okozta a kárt?

Kihallgatták Oszter Sándort, akit ittas vezetéssel gyanúsít a rendőrség. Balogh Gábor, Oszter jogi képviselője szerint viszont nem történt ilyen esemény, így panasszal élet ügyfele a gyanúsítás ellen – fejtegeti a Blikk ezen a kissé borult reggelen.

Balogh szerint azért nem követte el a vétséget, mert a tulajdoni lapon nem út, hanem más szerepel – fejtegette a jogász. Az eset a MOM parkban történt, és Oszternek nagyjából 1 millió forintot kéne fizetnie rongálás címszóval.

Figyeljék csak, mit nyilatkozott a lapnak: „Ha én csináltam a kárt, akkor kifizetem. De minden jel arra utal, hogy nem is én csináltam. Ott erről fénykép nem készülhetett. Lefotóztam, hogy korábban már lesodorták a mészkőlapot. Azóta lefestették az egészet. Érdekes módon azonban ez rajta sincs a számlán."

Failoni Donatella, a színész felesége azonban korábban elismerte a kárt, amikor közleményt adott ki a család a történtekről. „Oszter mindvégig elismerte, hogy a mélygarázsba behajtva figyelmetlenül vezetett, és véletlenül nekihajtott a falnak, mint ahogy azt is közzétette már, hogy a kárt hiánytalanul megtéríti" – írták akkor.