Úgy tűnik, mégsem annyira tökéletes az Édes Életben is feltűnt színésznő, Cseke Katinka kapcsolata egyszerűen csak Olasz névre hallgató pasijával. A Blikk birtokába jutott képek alapján a férfi egy felvidéki rajongójával került elég közeli viszonyba, ami legalább egy smárolást jelent. "Pár hete készültek a képek Dunaszerdahelyen. Váradi Olasz egy Erika nevű lánnyal érkezett a bárba. Egész éjjel egymás mellett ültek, ölelgették és csókolgatták egymást. A lány meglepte őt egy szülinapi tortával, majd távoztak. Másnap is sokan látták őket ebédelni egy helyi bevásárlóközpontban" – mondta egy névtelen szemtanú. Váradi Olasz szerint nincs köztük semmi, egy rajongójáról van szó, és még a csókolózás is túlzás. Cseke Katinka úgy tűnik, inkább a férfinak hisz. "Eddig soha nem volt probléma köztünk egy másik nő miatt. Elképzelhetőnek tartom, hogy a fotón látható lány gyengéd érzelmeket táplál Olasz felé, és mivel tudja, hogy kapcsolatban van, így akart készíttetni valakivel egy szerintük kompromittáló fotót. Ez a kép nem bizonyíték arra, hogy félrelépett. Tudom, hogy a rajongók mire képesek, és azt is, hogy sok lány mennyire odavan Olaszért. Ez a lány családi barátja Olasznak. Ő és a szülei kibérelték a helyiséget, hogy felköszöntsék huszonötödik születésnapján. A hölgy még tortát is sütött neki. Valószínűleg Olaszt akarták megviccelni vagy megszívatni, de az is lehet, hogy egy kicsinyes bosszúról van szó, mert a hölgy egyértelműen a kamerába néz. A szláv népek ilyenek. Nálam belefér egy rajongótól kapott szájra puszi" – erősködött Cseke Katinka, aki szerint ha pasija csinált volna valamit, arról azonnal beszámolt volna. A képeket itt tekintheti meg, azt pedig mindenki döntse el, hogy ez most csókolózás vagy nem.