horoszkóp

Kállay-Saunders bejutott az Eurovízió döntőjébe

2014.05.06. 22:53 Módosítva: 2014-05-06 23:05:42
Kállay-Saunders András az elődöntő próbáján
Kállay-Saunders András az elődöntő próbáján

Lehet kezdeni szervezni az eurovíziónéző házibulit szombat estére, ugyanis a koppenhágai dalfesztivál kedd esti első elődöntőjéből Magyarország is bejutott a döntőbe. 16 ország szerepelt az első adásban, ezek közül a 19 ország szavazatai alapján 10 szám szerezhetett helyet a fináléban. A magyar dalt Kállay-Saunders András angolul énekelte, nagyjából ugyanúgy, mint A Dal című műsorban, amit még februárban nyert meg az egykori megasztáros, csak most kardigán nélkül, és a kislány helyett egy fokkal szexibb tánckoreográfiával. A Running című szám szerzői az énekesen kívül Szakos Krisztián és Tabár István. Tavaly ByeAlex is simán bejutott a döntőbe, ahol végül a 10. helyet szerezte meg a Kedvesem című számmal Malmőben, de az eddigi legsikeresebb eurovíziós fellépőnk továbbra is Bayer Friderika marad még 1994-ből, aki a negyedik helyet szerezte meg annak idején. Hatalmas dolog lenne, ha ezt sikerülne idén túlszárnyalni.

Ön szerint hogyan végez majd Kállay-Saunders a szombati döntőben?

  • 603
    Az első 5-ben lesz
  • 390
    Az első 10-ben
  • 220
    Az első 15-ben
  • 173
    Nyerni fog!
  • 167
    A sereghajtók között lesz

Kiestek a mezőnyből a lett, az észt, az albán, a belga, a portugál és a moldáv versenyzők, San Marino viszont először jutott be a döntőbe. Kicsit megfütyülték a nézők az orosz ikreket, de bejutottak ők is, többek között az ukránokkal egyetemben. A végső győzelemre egyik legnagyobb esélyesnek mindenesetre a hollandokat tartják, akik szintén bejutottak, Svédországgal, Izlanddal, Örményországgal és valamiért Azerbajdzsánnal együtt. A csütörtöki elődöntőből további 10 ország fog továbbmenni a szombati döntőbe. Ha ön nem látta volna, az alábbi videón megnézheti, hogyan adott elő Kállay-Saunders András fél Európa színe előtt.

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!