Erős szél kapkodhatta ki a pici halakat egy folyóból, legalábbis más magyarázat egyelőre nincs arra a jelenségre, hogy haleső esett Srí Lanka nyugati részén a BBC szerint. A Chilaw falubeliek azt vették észre hétfőn, hogy ugyan vihar van, de ahhoz képest súlyos tárgyak koppannak a tetőn. Ekkor látták meg a potyogó halakat. Végül mintegy 50 kilogrammnyi halat szedtek össze. Nem ez az első hasonló eset a szigetországban: 2012-ben garnélák hullottak az égből. Szakértők szerint ilyesmi akkor történik leginkább, ha viharok közben légörvények alakulnak ki egy vízfelület fölött, ami aztán víztölcsérré válik, és az ott úszkáló élőlényeket is beszippantja, felemeli. Néha, mint most is, néhány állat túléli az esetet, a szerencsés halakat a falubeliek vízbe rakták és csak később falták fel.