Fantasztikus interjút adott a Való világból szombaton kihullott VV Iza az RTL Klub reggeli műsorának, a 8:08 – Minden reggelnek. Először Zsófi és Viki beszéltek a játékról és a fináléról 3 percen át (később ezt is tömören összefoglaljuk), aztán betámolygott a stúdióba Iza is. Kapott egy kérdést, és annyit mondott vihogva: "De jóóóó!" A nevetés és a vidámság voltak szerinte a legjobb élményeik odabent, de a hangján hallatszott, hogy nem feltétlen heverte még ki az előző napi partit. Krisztiánnal mindenesetre együtt töltötték az első éjszakát. Azért a szerkesztők hamar észrevették, hogy Izát jobb kihagyni a beszélgetésből, többször nem is zavarták kérdésekkel.

Beszélt tehát pár szót Zsófi és Viki is. Előbbi azt mondta, el tudta engedni könnyen az egészet, nincs benne rossz érzés. Azt persze nem gondolta volna, hogy ennyire szoros lesz a vége. Viki még mindig úgy gondolja, hogy jobb harmadiknak lenni, mint másodiknak. Szomorú, hogy nem sikerült nyernie. Elmondta, ő nem taktikázott, csak játszott, és ez bevált, bejutott a fináléba. Zsófi majd tartani akarja a kapcsolatot a többiekkel, Viki azért óvatosabban fogalmazott, látszik, hogy örül neki, hogy kikerült a diliházból.