horoszkóp

Alec Baldwint bevitték a rendőrök

2014.05.13. 21:41 Módosítva: 2014-05-13 21:48:00

A NY Daily News szerint Alec Baldwint kedden, helyi idő szerint délelőtt vonták ki a forgalomból Manhattanben, mivel kerékpárjával a haladási iránnyal ellenkezőleg haladt. A rendőrök igazoltatták, ami a színésznek nem tetszett: üvöltözni kezdett velük és szidta őket. Szóval bevitték a kapitányságra. 

Baldwin ott szóvá tette, hogy a fiatal rendőröknek valószínűleg fogalmuk sincs, hogy ő kicsoda.  A Page Six még ennél is többet tud: a színész szerintük nem volt hajlandó igazolni magát, ez volt az üvöltözésen felül a másik ok, amiért bevitték. Akárhogy is, néhány órával később hazaengedték, otthonról twitteres hadjáratba kezdett a rendőrök ellen, csak éppen eltévesztette a nevüket. (A posztokat azóta törölte, de az oldalát itt találja.) Azt is sérelmezte, hogy hazáig követték a fotósok, és a frászt hozták a gyerekére.

Július 24-én kell meghallgatásra mennie, amiért forgalommal szemben ment egyirányú utcában, és nem megfelelően viselkedett a rendőrökkel. Utóbbit azért hangsúlyozzák, mert az óbégató, szidalmazó Baldwin körül kisebb tömeg alakult ki.