A híresség alapítványának, a Pamela Anderson Foundation rendezvényén beszélt arról, hogy milyen szörnyűségeket élt át gyermekként. Mint elmondta, hatévesen molesztálták, 12 évesen szexuálisan zaklatták, majd egy évvel később csoportos nemi erőszak áldozata lett. "Nem volt gondtalan a gyermekkorom. Hatévesen molesztált egy bébiszitter. Amikor egyszer átmentem az egyik barátomhoz, a fivére azt mondta, megtanít egy táblajátékra, ebből hátmasszázs lett, majd megerőszakolt. Ez volt az első heteroszexuális élményem. Én 12 voltam, ő 25" - mesélt múltjáról Anderson, aki arról is nyíltan beszélt, hogy egy évvel később egy iskolai barátja hat ismerősével szintén megerőszakolta.  
Egy vendég szerint senki nem számított arra, hogy ilyen őszinte és döbbenetes beszédet hall majd, és a híresség nagyon bátor volt, hogy a közönség elé tárta ezeket a szörnyűségeket - írja a Daily Mail.