„Szép a mellem, Olaszországban készült. Meg kellett már csináltatnom, mert 1993-ban műttettem először. Ugyanahhoz a doktorhoz mentem, és ő is azt mondta, ki kell cserélni. Én nem tudtam, hogy egészségügyi okokból kilencévente újra kell operálni. Április 7-én kaptam meg az új cicit. Szerencsére nem volt gond az implantátummal. Ami bent volt, az olyan volt, amilyet már nem is forgalmaznak és gyártanak. Úgyhogy olyat kértem, mint Pamela Andersoné. Kerekebb, mint volt, és feljebb is van. És nagyobb, mint eddig, hatos méret. Nagyon szép a mellem, hidd el nekem!" – mondta Cicciolina a Borsnak. A volt pornószínésznő az úgynevezett The Love Tour 2014 címmel turnézik Olaszországban, a lapnak azt mondta, különböző izgalmas jelmezekben lép fel – amikhez egész biztos jól jött a hatos méretű implantátum. A turné a Twitter oldalán végigkövethető. 

A cicikérdés mindig felmerül Cicciolinánál, már 2012-ben is új melleiről beszélt, azaz arról, hogy megcsináltatta, és újra vetkőzne a Playboynak

Update: egy tumblresnek hála kiderült, hogy a fenti képen nem Cicciolina testét, így nem is Cicciolina új melleit láthatjuk, a kép ugyanis photoshop. Nagyon. Ide kattintva meg is nézheti az eredetit.

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!