horoszkóp

Ő lenne Antonio Banderas új nője

2014.06.11. 09:02

A nemzetközi bulvársajtó szerint Antonio Banderas és Melanie Griffith nemcsak úgy egyszerűen válnak, a házaspár férfitagja be is csajozott. Az Express.de szerint a színész Natascha Berg modell-színész-tévést szereti, aki mellesleg egyszer Miss Germany is volt, és 2012-ben együtt játszottak A bűn hálójában című filmben. (Jó, Berg ebben a stáblista bővített kiadásának legvégén tanyázik, és mondhatjuk úgy is, hogy elsősorban nem színészi kvalitásai tették eddig ismertté.) A baj csak annyi, hogy Berg azt mondta, mindkettejüknek vannak spanyol gyökereik, úgyhogy jól kijöttek egymással, de ennyi. Mindenesetre reméli, hogy a válása nem viseli meg annyira Banderast.

A Bild Mallika Sherawat színésznőt emlegeti, de a vele kapcsolatos pletykákat korábban maga Banderas cáfolta. Az sem elhanyagolható tény, hogy Sherawat egyáltalán nem hasonlít a fenti galéria képein látható nőre. A rejtélyhez nem kerültünk közelebb. Úgyhogy úgy néz ki, Antonio Banderasnak csaja van, akivel már Cannes-ban is együtt voltak, de nem tudjuk, ki ő.

Ki Antonio Banderas nője?

  • 691
    ÉNÉNÉN, én vagyok Banderas csaja!
  • 219
    Nincs csaja, egy asszisztenssel fotózták le
  • 150
    Natascha Berg
  • 140
    Egy harmadik személy
  • 21
    Mallika Sherawat