Az orvosszakértők már májusban megállapították, hogy a 25 éves Peaches Geldof áprilisi halálát heroin túladagolás okozta, most viszont Geldof férje, Thomas Cohen is beszámolt felesége függőségéről – írja a Femalefirst. Cohen egy bírósági vizsgálaton fejtette ki, hogy felesége ugyan néhány évvel ezelőtt sikeresen leszokott a heroinról, de idén februárban visszaesett. Peaches Geldof a metadon nevű heroinhelyettesítő szerrel szokott le, ezt szedte több mint két éven keresztül, amíg tiszta volt. A leszokás miatt a szervezete már nem tolerálta a heroint. Többek között ez, és az vezetett a túladagolásos halálához, hogy nagyon tiszta heroint kezdett fogyasztani idén februárban. Cohen arról is beszélt, hogy felesége próbált megszabadulni a szerektől, volt olyan, hogy a vécén próbálta lehúzni a drogokat otthon, de nem tudott leállni.