„Nem tudok róla, hogy befejezték a velem való munkát. Ez teljesen új információ számomra" – nagyjából ez volt az összes információ, amit Gáspár Győző közölt a Blikkel azt követően, hogy egy munkatársa bántalmazása miatt felmondta volna vele az együttműködést a TV2. A Borsnak is annyit mondott, hogy felhívása pillanatában is éppen Édes életet forgatott, és szerinte ezzel a hírrel akar nézettséget generálni a csatorna. A bántalmazás részleteiről nem akart beszélni a templomépítő Gáspár, a csatorna azonban a következő közleményt adta ki szerda este:

„2014. július 23-án, az Édes Élet forgatásán Gáspár Győző megrángatta, és durván szidalmazta a műsor stábjának egyik hölgy tagját. Kollégánkat csak a helyszínen tartózkodó férfi munkatársak beavatkozása óvta meg a további bántalmazástól. A TV2 Csoport kiáll munkatársai mellett, és határozottan elítéli az erőszak minden formáját, legyen az verbális vagy fizikai. Éppen ezért a történtek miatt, azonnali hatállyal beszüntetjük a közös munkát Gáspár Győzővel."

A lap úgy tudja egy stábtagtól, hogy a showman szinte minden előzmény nélkül fakadt ki a nőre. A stábtag szerint az lehetett a gondja, hogy egy jelenetet újra kellett forgatni az Andrássy úti helyszínen. "Olyannyira felhúzta magát, hogy indulatosan megrángatta a hölgyet, üvöltözni kezdett vele, és obszcén jelzőkkel illette. A stábtagot érthető módon mélyen megviselték a történtek, hiszen Győző nagyon agresszíven viselkedett vele. Alig lehetett leállítani" – emlékezett vissza a nevét nem vállaló munkatárs.

Frissítés: Mindeközben VV Aurelio sem maradt nyugton, és a Facebookon beszólt Gáspárnak: „Győzőkém inkább a farkadat verjed vagy az IQ betyár feleséged aki nem tud értelmesen beszélni, ne azokat akik pénzt raknak a zsebedbe!! te Római gizda!!!!"