Nemcsak lánya, Evelin, hanem maga Gáspár Győző is Porschéval mászkál, teszi mindezt úgy, hogy feleségével ismét fent vannak a NAV adótartozókat gyűjtő szégyenlistáján, írja a Blikk. Az Édes életből kirúgott Gáspár persze ezúttal is előállt egy magyarázattal, jól figyeljenek. „Eltartási szerződést kötöttünk egy idős bácsival, aki nem messze lakik tőlünk. Nagyon szerette a műsoraimat, s amikor ezt megtudtam, felkerestem, és jó barátságot kötöttünk. Később megegyeztünk, hogy a családom fogja a gondját viselni, cserébe mi örökölünk utána. A garázsomban most valóban két csodaszép autó áll, a fehér a bácsié [Porsche Panamera, kb. 35 millió forint –  a szerz.], de én használom. Evelin autója [Porsche Carrerea 911 Cabrio – a szerz.] egyébként 39,8 millió forint volt, de az is a bácsi nevén van. Nem én vettem" – adta elő a Blikknek Gáspár. Ugye nem gondolták, hogy nincs magyarázata a NAV-listára? Mert nyilván van. „Az adósságunkat még mindig törlesztjük, de havi részletfizetésben egyeztünk meg, ami 76 hónapon keresztül havi 416 ezer forintot jelent. Ha ezt nem fizetem be, börtönbe kerülünk" – mondta. Gáspár Győzőt 2013-ben 1 év 8 hónap, feleségét 1 év 6 hónap felfüggesztett börtönre ítélték az adócsalási ügyükben.