A 40 éves modell egy törökországi rehabon töltött egy kis időt, ám hazafelé már a repülőtéren képtelen volt elvonni magától a szeszt. Hétfőn este akart felszállni egy Londonba tartó EasyJet járatra, apró problémát jelentett azonban, hogy igencsak be volt állva, írja a Daily Mail.

Persze már az is meglepő volt az utastársaknak, hogy a celeb az utazás felettébb olcsó módját választotta, ráadásul nagyon úgy tűnik, még a fapados árat sem akarta kifizetni, ugyanis a szemtanúk szerint jegy nélkül próbálta felkönyörögni magát a fedélzetre, végül sikeresen.

Az utasok közül jó páran Twitter oldalukon is megemlékeztek az élményről.

Moss alkoholban ázó agya, hangoskodása és a jegy hiánya nem zavarta túlságosan a légitársaság alkalmazottját, a gép viszont két órás késéssel indult, igaz, egyelőre nem tudni, ebből mennyi írható az utastársakat feltartó részeg modell számlájára.