Csütörtök este megverték Noszály Sándort; a Nagy Ő-ként ismerté vált teniszező a Széchenyi tér környékén keveredett verekedésbe – értesült a Velvet. Információink szerint a verekedésben Noszály húzta a rövidebbet,  olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba kellett szállítani, az intenzív osztályon kezelték, ahonnan pénteken kora délután átszállították az idegsebészeti osztályra.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság még péntek délelőtt megerősítette a Velvet értesüléseit: „A BRFK Életvédelmi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást” – válaszolták megkeresésünkre.

Nem sokkal az intenzív osztályról kikerülése után Noszály Sándor elsőként a Velvetnek nyilatkozott. „Egy nagyobb társasággal voltunk bulizni, de nem emlékszem sokra, csak annyira, hogy hátulról meglöktek, és nekiestem valaminek”.  Ekkor, elmondása szerint, valamibe beütötte a fejét a szórakozóhelyen. Úgy tudja, hogy még három napig kell kórházban maradnia.

Egy vele egy szobában tartozkodó betegtől úgy értesültünk, hogy az egykori sztárteniszező azonban nem akar három napot várni, és mindenáron haza akar menni, ezért a branült is kitépte a testéből, ami annyira vérzett, hogy ápolót kellett hozzá hívni. Noszály kórházban tartózkodó édesanyja a Velvet tudósítójának szintén elmondta, hogy tudomása szerint „szó sem volt verekedésről", a fia  „nekiesett egy asztalnak", beütötte a fejét, majd elájult.

Az ugyancsak az egykori Nagy Ő-t meglátogató barát szerint sem volt verekedés. Mint a Velvetnek elmondta, némi lökdösődés volt, aminek következtében Noszály egy artériánál verte be a fejét, ezért vérzett annyira erősen. Noszály tud beszélni, nem emlékszik semmire, és szeretne hazamenni, de az állapota miatt nem engedik el – mondta a barát még pénteken, a dél körüli órákban.

Értesüléseink szerint az incidens Budapesten, a Széchenyi térnél, a BoB (Bacardi Original Bar) nevű szórakozóhelyen történt.  Kerestük a bár tulajdonosát is, aki nem akart nyilatkozni, annyit azonban megtudtunk, hogy a szórakozóhelyen mindenkit kihallgattak a rendőrök.

Noszály Sándor 2003-ban keresett feleséget magának a Nagy Ő című műsorban. Négy éve pedig Amerikába költözött, ahol többek közt Arnold Schwarzeneggert, Peirce Brosnan-t és Bill Gates-et is tanította teniszezni. Újabban az amerikai Topmodell leszek! című műsor egyik felfedezettjével hozták hírbe a 42 éves egykori teniszezőt.

Ott volt? Látta, mi történt? Mondja el Facebook-oldalunkon!

Kövessen minket a Facebookon is!