„Csaló pár járja a hazai szálláshelyeket. A szállodák Bonnie és Clyde-ja eddig több mint 3 milliós kárt okozott" – így indítja drámai közleményét a Szallas.hu. Mint az a hírből kiderül, a csaló pár május vége óta bizonyíthatóan négy budapesti szállodából távozott fizetés nélkül, a pár férfi tagja ellen pedig már egy másik, különösen nagy értékben elkövetett csalás miatt indított ügyben is nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda. Módszerük pedig a következő: „A férfi és a nő szobát foglal, majd az ott-tartózkodásuk alatt akár többször is meghosszabbítják pihenésüket, végül tekintélyes fogyasztást követően fizetés nélkül távoznak. A férfi mindig Török Szabolcsként jelentkezik be, míg a nő több különböző álnevet is megadott már a regisztráció során. A szálláshely elhagyásakor egy egyébként létező, Harrys Global nevű cégre hivatkoznak, mely a hátrahagyott számlát rendezni fogja” – beszélt a módszerről a Szallas.hu ügyvezetője. Mint kiderült, a Harrys Global nevű cég a férfit korábban megbízta egy honlap elkészítésével, ám ő azt a felvett előleg ellenére nem készítette el. A pár a legutolsó foglalását július 30-án intézte, így megeshet. hogy ezután is hasonlóan kívánnak pihenni.