350 dollárt, azaz körülbelül 83 ezer forintot fizetett egy sztriptíztáncosnőnek szombaton este egy 53 éves amerikai férfi a butte-i Sagebrush Sam's sztriptízklubban, bízva abban, hogy ezért a pénzért már szex is jár, írja a Huffington Post. A várakozásai azonban nem jöttek be, majd amikor a nő elutasította, William McDaniel agresszívvá vált, és követelte a szolgáltatást – számoltak be a rendőrök a történtekről a The Montana Standardnek. A férfi annyira felhúzta magát az elutasításon, hogy még a rendőröket is kihívta, mert mi az már, hogy a nő nem fekszik le vele. 

A helyzetből persze ő jött ki rosszul, a rendőrök letartóztatták és eljárást indítottak ellene, amiért prostitúcióra buzdította a nőt, közölte a KTVQ. A hatóságok tájékoztatása szerint McDaniel úgy érezte, kihasználták, na meg, hogy kifizette azt a rakás pénzt a szexért, mégsem történt semmi.