Nem játsszák tovább az augusztus elején elhunyt Bajor Imre főszereplésével készült darabokat, döntött az újbudai Karinthy Színház igazgatója, Karinthy Márton. De nemcsak ő érzi úgy, hogy így helyes: Lippai László, aki Bajort helyettesítette a Virág Andor szerepében, úgy gondolja, kegyeletsértő volna a további helyettesítés, írja a Vasárnapi Blikk. „Bajor Imre pótolhatatlan, ezért egyfajta mementóként, úgy döntöttünk, hogy levesszük a műsorról két utolsó darabját. Bár tavasszal két kolléga nagy sikerrel, és önfeláldozással beugrott a szerepeibe, ezek a szerepek mégis Imréé voltak, ezért főhajtásként nélküle nem játsszuk tovább őket" – mondta a lapnak Karinthy.

„Rettenetesen nagy megtiszteltetés volt a felkérés, és nagyon örültem, amikor márciusban beugorhattam Imi helyére, amíg ő a betegsége miatt nem játszhatott. Most, hogy elment, egyértelmű számomra, hogy kegyeleti okokból nem játszhatom tovább Virág Andor szerepét, hiszen minden rá emlékeztet, még a mondatokat is az ő hangján hallom, ez a szerep annyira az övé volt. A temetésen is azt a dalt játszották le, amit a darabban mindketten énekeltünk, a szívem majd megszakadt" – mondta Lippai a lapnak.