Istenes Bence nemrég Facebookon jelentette be, hogy októbertől már nem szerepel a Music FM regglei műsorában, mert nem fér bele az idejébe a dolog. A karrierje nagyon erősen ível felfelé a tévében, az X-Faktor mellett a Való világ 7-et is megkapta az RTL Klubnál. A megüresedő helyre nem más ugrik be, mint Bochkor Gábor, aki két éve kallódik, még egykori partnere, Boros Lajos is kihagyta a saját webrádiójából, igaz, Boros szerint ezzel valójában Bochkornak tett jót. Bochkor Gábor azt mondta a Blikknek, hogy a bioritmusa nem állt vissza a sok évi rádiózás után, és ugyan nem dolgozott különösebb intenzitással az elmúlt két évben, de azért volt néhány projektje. „Az pedig, hogy mindezt még anyagilag is honorálják is, a legjobb. Szerencsére szó sincs arról, hogy én vagy a családom gondokkal küszködnénk, hiszen vannak tartalékaim, de bevallom, nagyon örülök az új munkával járó rendszeres fizetésnek” – mondta Bochkor Gábor