Mivel az X-Faktor ugyebár legalább annyira szól a népmesei fordulatokról, mint az énekesekről, ezért így három adás után már elő is került egy induló, akinek igazán szurkolhat az ország: Horváth Krisztián nem csak énekes, hanem háromegyerekes munkanélküli is, akinek hangsúlyozottan minden az éneklésen múlik, a családja pedig egy 20 négyzetméteres lakásban él. "Most munkanélküli vagyok, két hónapja a szociális segélyemet is elvették. A feleségem sem dolgozik, háztartásbeli, minden hónap nagyon nehéz. Biztosan nagy változást hozna az életembe, ha bekerülnék a legjobb tizenkettőbe, ha pedig megnyerném a versenyt, az lenne az első, hogy a családom életét rendbe hozom" – mondta a Borsnak Horváth, aki 13 éves kora óta énekel, és az apja javasolta neki, hogy jelentkezzen a tehetségkutatóba.