„Kábítószer-kereskedőt és egyben -termesztőt, továbbá több mint tucatnyi vevőjét fogták el a zalai rendőrök” – így indul az MTI híre, ami alapján az ember azt gondolhatná, hogy sikerült valami komoly drogügyet felderíteni, de elszomorító, ahogy folytatódik. „Egy zalaegerszegi hegyi ingatlan kertjében vadkendert találtak. A rendőrök szeptember 9-én jelentek meg a lakásként is használt hegyi hajléknál, amelynek a kertjében a paradicsom, a paprika és a kukorica között elrejtve tíz tő vadkendert találtakk” – írja az MTI egy rendőrségi sajtótájékoztatóra hivatkozva. Vagyis sikerül lecsapni néhány, a természetben csövelő hippire, akik zöldséget termesztettek, meg nem túl sök füvet. A házban volt a 30 éves tulaj és három haverja, a tulajt természetesen egyből letartóztatták. Ezután jött a drogkereső kutya, így „edényekbe csomagolva mintegy 60 gramm szárított vadkendert, illetve az adagoláshoz szükséges eszközöket és készpénzt is találtak”. Aztán a kihallgatáson kiderült, hogy a tulajdonos nemcsak fogyasztó volt, terjesztőként is tevékenykedett, így a rendőrök eljutottak több mint tíz fogyasztóhöz, „akik rejtjelezve egymás között bornak hívták a kábítószert”. Az egyik fogyasztónál több mint 60 vadkendermagot, csomagolva amfetaminszármazékot, továbbá három géppisztolylőszert is találtak. A rendőrkapitány elmondta: a 30 éves termesztőt őrizetbe vették, de azóta már szabadlábra került. Kábítószer-kereskedelem miatt folyik ellene az eljárás, ezért a bűncselekményért kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják. (MTI)