Berki Krisztiánra rájár a rúd. Tegnap megírtuk, hogy statiszták fociztak az edzésein, ráadásul kapcsolata Hódi Pamelával is válságban van, a mai Blikk szerint pedig a Ferencvárosi Torna Club gazdasági ügyei miatt 2010-ben indult rendőrségi nyomozás is újraindult.

Bár egyszer már lezárták a vizsgálatot, az FTC panasszal élt, és most az újság információi szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya nyomoz az ügyben. Állítólag nemrég az összes olyan iratot bekérték, ami Berki Krisztián vezetése alatt keletkezett. „A helyzet egyértelmű: a felvett pénzzel a korábbi vezérigazgató nem tudott elszámolni, az FTC-t kár érte, amit nem hagyhatunk annyiban” – mondta az újságnak az FTC sajtóosztálya. Ráadásul a NAV Komárom-Esztergomi Igazgatósága is bekért minden, a munkaviszonnyal kapcsolatos iratot, ők az értesülések szerint az Édes Élet sztárjának vagyonosodásával, valamint a nevével összefüggésben lévő cégek sorozatos csődeljárásaival kapcsolatban vizsgálódnak.