Felfüggesztették Bárdosi Sándor olimpiai életjáradékának folyósítását, miután a kemposzövetség elnöke és egykori barátja, Lacza Ádám Illés feljelentette garázdaságért. Az ügy lezárulásáig a birkózó nem kaphatja meg a nagyjából havi 150 ezer forintot. Bárdosi szerint egyszerűen bosszúról van szó. "Jóban voltunk Ádámmal, de aztán megszakítottam vele a kapcsolatot. Ezt kvöetően egy évig majdnem mindennap felhívott vagy bejött az edzőterembe, és provokált a gyerekek meg a szülők előtt. Többször megfenyegetett, hogy tönkretesz és elveszi az életjáradékomat. Volt, amikor rendőrt kellett hívnom, hogy eltávolítsák az edzőteremből. Én nem tettem feljelentést ellene, ő viszont igen" – mondta a Blikknek az egykori birkózó. A történet itt fordul át szürreálba, ugyanis Lacza azt állítja, Bárdosi egy papuccsal verte meg. "Hozzátartozik a történethez, hogy egy fekete öves, 130 kilós kempósról beszélünk! Még az engem kihallgató rendőrs is kacagott" – avatta be a részletekbe az újságot Bárdosi. Lacza nem nyilatkozott az ügyben.