horoszkóp

Hujber Ferenc kórházba került

2014.10.08. 07:20

A Bors úgy tudja, hogy Hujber Ferenc a sok munka és leginkább a stressz miatt került kórházba. A színész ugyanis szorongott, vérnyomása is magas lett, de nem csak a munka miatt, hanem azért is, mert felesége gyereket vár. Ezért úgy gondolta, az lesz a legjobb, ha befekszik pihenni egy budapesti kórházba. Hujber mindenórás terhes felesége pedig otthonmaradt kisfiukkal.

"Kivizsgálásra jöttem be hétfőn, mert éreztem, hogy valami nincs rendben. Folyamatosan levert a víz, összevissza kalimpált a szívem. Rengeteget dolgoztam, de az utóbbi időben sokszor úgy éreztem, az sem biztos, hogy ki tudok állni a színpadra, pedig jövő tavaszig megállás nélkül van munkám. Ennyi­re leterhelt időszak még sohasem volt az életemben. A babavárás is megviselt. Ilyenkor, mint minden leendő apának, nekem is eszembe jutott az a szorongató gondolat, hogyan fogom eltartani ezután a családomat, lesz-e pénzünk" – mondta el a Borsnak az összeomlás okait a színész. Hozzátette, hogy ha feleségénél megindul a szülés, természetesen azonnal elhagyja  a kórházat.