horoszkóp

Hódi Pamela szerint Berki nem ad pénzt a gyereknevelésre

2014.10.14. 11:17

Hódi Pamela arra panaszkodik, szinte semmit nem kap szakításuk óta gyereke apjától, Berki Krisztiántól - írja a Bors.

Amióta külön élnek, kevesebb pénzből kénytelen boldogulni Hódi Pamela. Az anyuka erről az Édes élet hétfő esti adásában tett említést, a Frizbi felvételén pedig bővebben is kifejtette.

"Amikor összejöttünk, sokat voltunk együtt. A munka és a média megváltoztatta. Ő lehet, hogy több pénzt keres, de az én életem nem lett jobb ettől. Soha nem voltam elhalmozva ajándékokkal, most sem. Ô utazik, és engem nem visz sehova. Bárhová megy, azt mondja, az munkával kapcsolatos. Havonta megígéri, hogy elmegyünk valahová, de mindig lemondja a programot. Az otthonra szükséges dolgokat én veszem meg, és mindent, ami a kislányunk igénye. A benzinem, a telefonszámlám, gyerekruha, tápszer, tisztálkodási szerek – mind-mind én fizetem. Autót sem tőle kaptam, és amióta elköltözött, azóta szinte semmit nem is ad. Nemrég adott, Natinak tudtam venni belőle egy nadrágot." - panaszkodta Hódi.