Nagyon durván összeakaszkodott Kesha a producerével, a Radar Online egyenesen úgy fogalmaz, hogy a popipart is megrengetheti az a per, amit az énekesnő indított ellene. Azzal vádolja Dr. Luke-ot, hogy a férfi, aki tíz évig egyengette a karrierjét, szexuálisan, szóban és fizikálisan is bántalmazta őt, ráadásul rávette, hogy igyon és drogozzon féktelenül. Dr. Luke, azaz Lukasz Sebastian Gottwald egyszer például úgy bántalmazta, hogy inkább elszökött tőle még fiatalon, és gyalog, mezítláb ment haza. Egy másik alkalommal a férfi és ő is felszippantott valami port, majd a férfi szexre akarta őt rávenni. Gyanús, hogy be is gináztatta: egyszer józansági pirulákat adott neki, amikor be volt rúgva, majd Kesha másnap meztelenül és emlékek nélkül ébredt fel egy ágyban. Kesha szerint az étkezési zavarait is a férfinek köszönheti, aki rendre lekövérezte. A pert most azért indította, hogy fel tudja bontani a szerződés Dr. Luke-kal, aki már dolgozott együtt Kelly Clarksonnal, Pinkkel, Avril Lavigne-nyel és Britney Spearsszel is.

Frissítés: A TMZ szerint Dr. Luke reagált Kesha kőkemény vádjaira. Szerinte minden hazugság, amit részben Kesha anyja, részben a leendő új menedzsmentje szőtt ellene, hogy lejárassa. Emiatt persze ő is bírósághoz fordul.