horoszkóp

Szabó Zsófi dekoltázzsal kezdte műsorvezetői karrierjét

2014.10.25. 23:01

A világ leghosszabb, legunalmasabb és legvontatottabb műsora lett az idei X-Faktor, pedig most az ötödik szériára végre sikerült olyan embereket is találni, akik tényleg tudnak énekelni. De szerencsére már nem csak Tóth Gabi dekoltázsa zökkenthet ki minket az unalomból a műsor alatt, hanem Istenes Bence új társa, Szabó Zsófi is, aki műsorvezetői pályafutását azzal kezdte, hogy megmutatta, neki is van mit kitennie.

10644941 780564658648293 6626388176405042705 n
Fotó: Szabó Zsófi / Facebook

Najó, azért a hirtelen hosszúhajúvá vált Tóth Gabié még mindig sokkal erősebb volt:

Screen Shot 2014-10-25 at 22.43.16.png

Különösen érdekes és kiemelnivaló előadást nem láttunk, azt viszont nagyon sajnáljuk, hogy nem nekünk, hanem Szikora Róbertnek jutott eszébe az a hasonlat, hogy Szabó Richárd, vagyis Ricsibácsi előadása olyan volt, mintha Schmuck Andor kampányfilmjét láttuk volna. És szintén Szikora volt az, aki a felejthető Spoonnak azt mondta, reméli, eljutnak majd oda, ahova a ByThe Way. És mi is ugyanezt reméljük, ugyanis a ByTheWay már fel is oszlott, de legalábbis szétesett.

Ezen kívül csak három embert emelnénk ki a sok unalmas előadás közül, először a még mindig csak 15 éves Tóth Andit, aki még mindig baromi jól énekel, és még mindig nem hisszük el, hogy csak 15 éves. Mondjuk ha egy kislányra fekete és szűk mini bőr-ruhát és magassarkút húznak, majd agyonsminkelik, miközben hibátlanul üvölti el a legenehezebb hangokat is, tényleg nehéz elhinni, hogy TÉNYLEG CSAK TIZENÖT ÉVES. Alföldinek amúgy pont ez volt a problémája, hogy a kislány erősen felnőtteskedett.

A másik említésre méltó ember a szintén tizenéves Benji, akit plusz egyként szavazott be a közönség, és reméljük, hogy a mentora, Alföldi Róbert most nagyon szégyelli magát, hogy nem magától mondta azt, hogy ennek a srácnak helye van a műsorban.

A harmadik pedig Kállai-Kiss Zsófi, aki nem csak azért volt nagyon jó, mert mellei után most álló mellbimbóit és érdekesen tetovált csupasz hátát is megvillantotta, hanem mert elképesztően jól is énekelt.

Screen Shot 2014-10-25 at 22.39.42.png
Screen Shot 2014-10-25 at 22.42.49.png

Szóval a többi énekest inkább meg sem említjük, a lényeg az, hogy miután Ilyés Jenifer és Andelic Jonathan párbajozott, a mentorok Ilyés Jenifert küldték haza. Mi meg már nagyon várjuk, hogy jövő héten mit adnak majd Szabó Zsófira.