Havas örökre elítélteknél járt a Csillagban

2007.12.01. 18:06 - Konyovics Stella

Múlt szerdán – ahogy ígérte – már forgatott a szegedi Csillagban. Volt valamilyen érdekes tapasztalata?
 
Ez a látogatás roppant tanulságos volt. Három olyan elítélttel készítettem interjút, akik élve már nem jönnek ki ebből a börtönből, azaz tészesek. Ez annyit jelent, hogy tényleges életfogytiglani szabadságvesztés. Az első interjúalany öt embert gyilkolt meg, köztük a saját bátyját, a másik egy élettársi közösségben élő férfit és egy nőt, a harmadik pedig a szécsényi gyilkos volt, aki egy tizennégy éves kislányt szurkált halálra, aztán egy emésztőgödörbe dugta.
 
Az első interjúalany maga a megtestesült gonosz. Szentkirályszabadján idős embereket ölt meg, nem is akármilyen brutális módon. Az áldozatokat hasra fordította, aztán hurkot dobott a nyakukba, a zsinór végét pedig a bokájukra kötötte. A szerencsétlenek saját magukat fojtották meg, húsz-harminc perces haláltusa végén vesztették el az életüket. Nem nagyon lepett meg, hogy a Polip címő olasz maffiafilmből vette az ötletet. Beszélgetés közben a vádiratból és az ítélet indoklásából próbáltam idézni, de az interjúalany néhányszor nevetve leintett, mondván, lehet, hogy csak harmincezret könyveltek el, de ő adott esetben két és félmilliót zsákmányolt, meg egy herendi készletet, csak a rendőrség nem jött rá. Örült, hogy végre eldicsekedhetett vele.
A kétszeres gyilkos egy Gyula környéki tanyán élt, víz, villany nélkül, abszolút nomád körülmények között. Barbár módon ölte meg és rabolta ki a közeli tanyán élő férfit és nőt. Ő is nevetgélt az interjú közben, amikor az ítélet indoklására hivatkoztam. Azt mondta, hogy próbálta eljátszani az elmebeteget, de most már beszéljünk komolyan. Mit mondjak, részletes, feltáró jellegű vallomást tett nekem.
 
A szécsényi gyilkos nem vállalta sem az arcát, sem a nevét, nyilván azért, mert szeretné, ha gyorsan elfelejtenék azt, amit tett, és könnyebbé válna a családjának és ismerőseinek az élete. Az ő esetében az az igazán érdekes, hogy azt állítja, miután sikertelenül próbálta megerőszakolni a tizennégy éves kislányt, emlékezetkiesés állt be, és pánikba esett, ezért dobta az emésztőgödörbe a kislányt. A gyerek még élt, amikor egy hosszú hegyes rúddal döfködni kezdte, majd dróttal nagy köveket erősített egymáshoz, és azt dobta a kislányra, aki végül elmerült. Az az érdekes tehát, hogy emlékezetkiesésre hivatkozik, azt sejtetve, hogy talán nem is ő ölt, csak a testet akarta elrejteni, de még érdekesebb, hogy a gyilkosság előtt egyszer már ült nemi erőszakért, ráadásul az áldozat unokatestvérét erőszakolta meg.
 
Ne keressünk indítékot vagy motívumot, de mindkét többszörös gyilkos arról számolt be, hogy kisgyermekkorukban az apjuk brutálisan verte őket. Ez nem magyarázat, hanem tény. A szécsényi gyerekgyilkos pedig többször célzott rá, bár nem mondta ki, hogy gyerekkorában szexuálisan zaklatták.
 
Ezeknek az elítélteknek a tetteit hallva is fenntartja azt az állítását, hogy kijár nekik az emberi méltóság tisztelete, és most sem ért egyet se a halálbüntetéssel, se a tényleges életfogytiglannal?
 
Múlt szerda óta még csak biztosabb vagyok abban, amit eddig állítottam. A börtönbeli kalauzom, a büntetés-végrehajtás tisztje, megerősített ebben a hitemben. Ők ott a Csillagban a következő elvek szerint foglalkoznak ezekkel a gyilkosokkal.
 
- A gyilkosok is emberek. Ha az igazságszolgáltatás úgy döntött, hogy életük végéig börtönben maradjanak, akkor ott is kell maradniuk. A börtön nem dönt, csak végrehajt.
             
- Senkinek sem érdeke, hogy ezek az emberek kezelhetetlen, életveszélyes állatokká váljanak. Az a cél, hogy ne jelentsenek veszélyt senkire, se a többi elítéltre, sem a fogvatartóikra. Ezek az emberek következmények nélkül ölhetnek meg bárkit. Azt kell tehát elérni, hogy ez a lehetőség fel se merüljön bennük.
             
- A tényleges életfogytosokkal a legnagyobb probléma a motiváció. Volt olyan hozzászóló, aki szerint egy négyszer négy méteres cellában kellene élve elrohadniuk, a Csillagban viszont kényelmes cellájuk van, rádióval, televízióval, van egy külön szoba, ahol DVD-t nézhetnek, társasjátékokat játszhatnak, sőt, ami a legnagyobb ajándék nekik, még főzhetnek is. Egyébként dolgozhatnak, némelyikük több mint húszezer forintot keres havonta, és ebből a pénzből vásárolnak a börtön kantinjában. Szerdán a kísérőm, akinek a nevét nincs jogom leírni, nagyon pontosan elmagyarázta, hogy mi ennek a logikája.
             
- Ezeket az embereket lényegében már nem lehet megbüntetni, megkapták a legnagyobb büntetést, ami csak lehetséges. Az egyetlen megoldás az, hogy normális körülményeket teremtünk számukra, gondoskodunk a megfelelő táplálékról, a megfelelő körletről, munkáról, kulturált kikapcsolódásról. Egyáltalán nem azért, mert szeretjük őket, vagy mert kedveskedni akarunk nekik, hanem megpróbáljuk őket kézben tartani. Ez annyit jelent, hogy ha megszokják az előnyöket, értékelik a bánásmódot, akkor a kedvezmények megvonása nagyon erős eszköz a kezünkben. Remélem, hogy ezt azok is megértik, akik eddig értetlenkedtek. Ez a legjobb pszichikai fegyver a legkonokabb, legprimitívebb többszörös gyilkossal szemben is: „viselkedj megfelelően, mert ha nem, akkor megvonunk tőled mindent, amit eddig kaptál”. Higgyék el, a szegedi Csillagban működik ez a módszer.
 
Mitől szenvednek a leginkább a tényleges életfogytosok a börtönben?
 
Attól, hogy nincs fizikai kapcsolatuk egy másik emberrel. Már a multkori bejegyzésben is említettem, hogy senkivel, sem elítélttel, sem smasszerrel nem kerülhetnek fizikai kapcsolatba. Az ő esetükben a puszta érintés is ki van zárva. Én nem értek hozzá, de a börtönben hozzáértők mondták, hogy ez borzasztóan igénybe veszi az ember idegrendszerét. Kapaszkodjon meg: Szegeden most azon gondolkodnak, hogy engedélyezik valamilyen állat tartását a cellákban. Persze ezt is tudományosan készítik elő. Csak olyan állatról lehet szó, amelyik bírja a fogva tartást, kist ermetű, szobatiszta, meleg vérű és szőrős. Hal vagy teknőc nyilván nem jöhet szóba, mert azokat nem lehet simogatni, a kutyának nagy a mozgásigénye. Nem ragozom, jelenleg két jelölt van, az egyiket én is kitaláltam, mármint hogy a macska, a másikra sose jöttem volna rá, mert hogy a vadászgörény. Minden szempontnak megfelelnek, elvégzik a dolgukat egy kis papírra szórt homokon, megszokják az embert mint társat, és ami a legfontosabb, lehet őket simogatni, mert melegek, és finom a bundájuk. Ez egyenlőre csak terv, remélem minél előbb valóság lesz belőle.
 
Nem gondolja, hogy az olvasók újra felháborodnak a véleményén?
 
Én csak azt remélem, hogy az olvasók elgondolkodnak azon, milyen érdekek mentén érdemes a rabokkal foglalkozni. Elvadult, megalázott tönkrenyomorodott, szellemileg szétesett emberek vegetálása a cél? Akiben szemernyi humánum van, erre nem válaszolhat mást, mint azt, hogy nem, ez nem lehet cél.
 
 
 

Kommentek

  • 2007.12.01 23:19:42Cica

    Akkor most, az álatok éljenek, "álatokal " ????? Ők nem tettek semmi roszat !!!!!!!!Mégis oda adnák őket olyan gyilkosoknak,akiknek nem eset meg a szive egy hörgő, haldokló, szét kaszabolt,meg erőszakolt emberen sem !! Az álatoknak, is vannak jogaik,és elképesztönek tartom, hogy arra használják fel őket, hogy gyilkosoknak adjanak örömet !!! NEKIK NEM JÁR ÖRÖM? EZ VOLNA A MINIMUM.. Jó ne legyen halál büntetés, legyenek magán zárkában,minden humánus dologgal körbe véve( tv, cd, dvd,kaja,ruha,.Ez van, de akkor mi is itt ebben az országban a büntetés ??? Csak a bezártság !!! Henrik, ha a maga unokáját bántották volna ( most nem részletezem mi módon )Akkor is vinne nekik egy álatkát ??Had kapják meg azt a szeretetet ami hiányzik nekik ???????Na válaszóljon !!Ha érintve lenne ??? Vinne cicát annak aki """"""nem is írom le,,,,Remélem, nem lesz vigasz, símogatás, legalább ennyi elégtétel,jár a hozzátartozoknak is !!!

  • 2007.12.01 23:34:42balcsi

    Havas Henrik hülye, hazudik, nem ért semmihez, csak a pénz érdekli, tehát monnyon le!

  • 2007.12.01 23:35:41oncogito

    Kedves Cica, te nem állatbarát vagy.

    Az állat nem való olyan helyre, ahol nem szeretik. Pl. menhely, kisérleti labor, vágóhíd, sintértelep.

    De ahol szeretik, ott ő is szerethet és élhet boldog életet.

    A bezártság nem "csak" büntetés, de büntetés.

    Ismétlem, az indulat érthető, de aki hosszu távon képes kegyetlenségre, legyen az börtönőr, vagy törvényhozó, vagy kivülálló,az semmiben sem különbözik attól, aki el van ítélve.

  • 2007.12.01 23:37:19oncogito

    balcsi, te mihez értesz...?

  • 2007.12.01 23:42:19Peti

    Ami a halálbüntetés témáját illeti, a tévedés valószínűsége miatt ellene vagyok. Az, hogy az ilyen emberek életük végéig fizessenek azért a szörnyűségért amit elkövettek teljesen helyénvaló. Ám nem szabad megfleledkezni arról a szempontról amit az ott dolgozó mondott: ezeknek az embereknek nincs már veszteni valójuk, és ha erre ráébrednek,ez alapján cselekszenek, olyan igazi szörnyetegekké válhatnak amit épeszű ember el sem tudna képzelni. Muszály a maradék emberséget fenttartani bennük...

  • 2007.12.02 00:33:37Cicus

    oncogito menyél be hozzájuk, válalj önkéntes látógatást.Le fogadom,hogy Henrik még ma sem heverte ki.Az nem kegyetlenség, ha nem szeretném ha az érzékelés öröme, még ha egy álatka által is, meg adassék nekik .Mert pont ezt vették el vétlen emberektől örökre. Az élet szépsége, pont az érzékelésben rejlik, látni, érezni, simogatni, vagy simogatva, lenni, szeretni.Talán más már nem is marad, mostanában amilyen kemények a minden napok.De csak azért meg adni nekik ezt az örömet, hogy boldogabbak legyenek ??? Neked is fel tenném azt a kérdést, hogy ha a gyerekedet őlte volna meg, de előtte meg is erőszakolta .És az élet utolsó pillanatai, is borzalmakkal, és rettegésben ért volna véget .Akkor is meg adnád nekik, ezt a kedves, szeretet teljes igényüket ??? Te tudsz válaszolni, mert ide írogatsz, hát akkor várom a konkrét kérdésre a konkrét válaszod !!!Meg adnád nekik az álatok szeretetét ??? Ha a gyermekedet ijen körülmények közt veszítenéd el ????????? Na és részemről itt a vége.

  • 2007.12.02 00:45:23

    Oke korkerdes: ki hany szazalekot hajlando utalni a fizetesebol arra, hogy "fenntartsuk az emberseget bennuk". Aztan osszehasonlitjuk a GDP-vel, vagy miahalallal, meg hogy valojaban mennyi penz megy erre. De mindenki gondolja meg nagyon jol es oszinten, mert a gyerekenek az uj nadragjarol vagy a sajat uj Korda vagy DJ Bazooka CD-jerol van szo! Aztan gondoljon bele, hogy vannak olyanok is, akiknek a fizujabol orulnek, ha telen ki jon a futes, es pont. Karacsonyra legjobb esetben fa es finom vacsora jar. Na ok mennyit ajanlnanak fel? Es akkor meg oda el sem jutottam, hogy hany lelegeztetogepet lehetne belole venni.

  • 2007.12.02 00:45:57oncogito

    Cicus, most is azt mondom.

    Aki hosszu távon tud kegyetlen lenni a másik emberrel, az nem különb egyetlen percig sem.

    Egy élet nagyon hosszu tud lenni, pláne bezárva.

    Nem hiszem, hogy az egyetlen és hathatós büntetés a viszont kegyetlenség. Főleg, ha az illető az élete folyamán mást nem is ismert.

    De gondolj bele, egy állat szeretete felébresztheti a lelkiismeretet - és annál jobban szerintem senki, de senki, még a bosszut áhitozűó hozzátartozó sem tud lenni.

    És lásd be, a börtönőröknek tényleg nincs más eszközük. Hiszen ezek az emberek már bárkit büntetlenül megölhetnének, csonkíthatnának, nagyobb büntijük már nem lehetne.

    És az előnyök, a szeretett állat féltése tényleg kezelhetőbbé teszi őket.

    És az emberség is megmarad a környezetben.

  • 2007.12.02 00:47:26oncogito

    Pontosítok: a lelkiismeretnél jobban senki más nem tud büntetni.

  • 2007.12.02 00:50:18

    Ha remenytelenul hajlektalan lennek, komolyan megfontolnam, hogy hogy upgrade-eljek (vagy update-eljek... hihihi) teszesre. Meleg meg dvd meg radio meg kaja meg cicus. Sok mindent erdemes bealdozni erte. A nehez kerdes, a lelkiismeretembol mennyit er bealdozni.

  • 2007.12.02 00:54:15oncogito

    lottyettluvnya, amíg volt halálbüntetés, addig is volt gyilkosság.

    És ahol még ma is van halálbüntetés, ott is vannak gyilkosságok.

    Az embert nem a büntetés tartja vissza a gyilkosságtól...

  • 2007.12.02 01:05:03

    oncognito, no hat ez nem valasz. Fel sem vetettem, hogy buntetessel akarnek visszatartani barkit barmitol. A kerdes, mennyit hajlando ra szanni egy fejlodo orszag. Jut-e belole dvd-re, tarsasjatekra vagy sem. Ellentmondasos-e, hogy a dvd nem sztenderd dolog az atlag emberek (nem az inet kozonseg) szamara, de a tobbszoros gyilkosnak meg igen. Hogy az egesz eleten at dolgozo nyugdijasnak futesre gyogyszerre (nem macskaeledelrol van szo) nincs penze, a teszesnek meg azon gondolkoznak, hogy inkabb vadaszgorenynek oruln-e jobban. Legalabbis necces.

  • 2007.12.02 01:10:53

    Nézd, szerintem a puding próbája az evés.

    Menj be egy ilyen börtönbe börtönőrnek - és próbáld ki, melyik módszer az, amivel legjobban kezelheted...

  • 2007.12.02 01:11:34oncogito

    bocsi, én voltam az előbbi...

  • 2007.12.02 01:17:32

    Engem eleg jol lehetne kezelni a kedvenc elektromos gitarommal, kovetkezo honapban egy full extras laptoppal, az azutaniban...., es szerintem megerdemlem, mert en meg csak nem is oltem meg senkit, szoval nyilvan tobb jar nekem, mint a szadista gyilkosnak.

  • 2007.12.02 01:19:48

    Plusz: ez meg mindig nem valasz. Kepzeld el, hogy letminimumos fizetesen vagy (~70-80eFt/ho), mennyit szannal abbol erre a celra? (Vonjuk le a berletet, a teli futest, a villanyt, etc.)

  • 2007.12.02 01:21:56

    Es ha szansz ra annyit, akkor biztosan szannal annyit a mozgasserult lift kialakitasara, az ertelmi fogyatekosok dvd-jere, a nyugdijasok dvd-jere, macskaeledelere. Maradt meg vmibol enned is? Na ez az ellentmondas.

  • 2007.12.02 01:23:37

    Nézd, ha azt veszem, az a létminimumos még mindig irigylésre méltóan gazdag annál az afrikai sokgyerekes nőnél, aki aidses és a sokadik gyereke a karjai között hal éhen/szomjan.

    Rá mennyit szánnál...?

    Ismétlem, ha neked kellene kezelned egy ilyen életfogytiglanost, milyen eszközzel tennéd...?

  • 2007.12.02 01:24:16

    Es a kedvenc demagogiank: hany lelegeztetogepet lehetne belole venni? Akkor inkabb megoltuk a szerncsetlen, artatlan betegeket, mint a szadista gyilkososkat. A demagogia nem er veget, es epp ezert egyaltalan nem ennyire egyszeru a kerdes.

  • 2007.12.02 01:26:57

    De hat konyorgom, az aidses nem oldja, hanem fesziti az ellentmondast.



    Nem tudom, mivel kezelnem, es nem tudom, hogy akarnam-e kezelni. De egeszen biztosan nem dvd-vel.



    Es neki miert jar kezeles, a hajlektalalnnak meg nem. Egyszeruen eszbonto.



    Mondom, a kerdes nem egyszeru.

  • 2007.12.02 01:33:24oncogito

    "Es neki miert jar kezeles, a hajlektalalnnak meg nem"



    ... talán azért, mert az egyik a közösség büntetése alatt áll, teljesen kiszolgáltatott a környezetnek. A másik meg szabad és bármikor változhat a helyzete.



    Egyébként nem igaz, hogy ma nálunk a hajléktalannak nem jár kezelés. Egészségügyi kezelés mindenkinek alanyi jogon jár, még a hajléktalannak is.



    Egy életfogytiglagossal meg nagyságrendekkel veszélyesebb bánni. Ezért kell valami, amivel kordában tarthatók.

    Ennyit megér egy DVD, nem gondolod...?

  • 2007.12.02 01:42:53

    De akkor csak addig, amig nem valtozik (ugyis csak addig hajlektalan, masrol meg nem is beszeltem, csak hajlektalanokrol). Es egyebkent is, miert nem valaszthatja a hajlektalan, hogy addig is bekoltozik a meleg bortonbe dvd-zni? Meleg, dvd, macska... miert csak a szadista gyilkosnak jar alanyi jogon?



    Szoviccnek jo volt az egeszsegugyi kezeles. Arrol nem is beszelve, hogy nem jar, hanem JART.



    Es miert jar a veszelyessegert cserebe a dvd, macska, blablabla? A veszelyesseget nem dijazni szokas.

  • 2007.12.02 02:38:10Massive Darab

    "Elvadult, megalázott tönkrenyomorodott, szellemileg szétesett emberek vegetálása a cél? Akiben szemernyi humánum van, erre nem válaszolhat mást, mint azt, hogy nem, ez nem lehet cél."



    Ezek szerint egy szemernyi humánum sincs bennem. Legyenek megalázottak,megnyomorítottak, kitaszítottak még a börtönben is. Rászolgáltak.

  • 2007.12.02 06:51:04feri2360

    Látom, dühöng az álhumánum. "szeretett állat féltése" Az, aki nevetgél, miközben a szörnyű tetteiről mesél, pszichopata, nincsenek érzelmei, nem szeret senki, nem félt senkit, kivéve persze saját magát. Az állat folyamatos életveszélyben lenne, egy rossz pillanatában, ami tutira előfordul, kitöri a nyakát. "a börtönőröknek tényleg nincs más eszközük" Hát akkor adni kell nekik. Már most is van lehetőség a kedvezmények megvonására, legyen lehetőség többheti sötétzárkára, adott esetben testi fenyítésre is, természetesen jogilag szabályozva, nem a smasszerok pillanatnyi elmeállapota szerint. LEGYEN ezeknek az embereknek vesztenivalójuk még a maguk helyzetében is. Ha jól viselkednek, kapnak némi kedvezményt, ha nem, kemény büntetést, az életfogyton felül. Természetesek szó sem lehet arról, hogy a társadalomba valaha visszatérjenek, ezt kikérem magamnak a családom nevében is. Havas pedig írhatná a következő könyvét az áldozatokról és családjaikról. De tőlük se vonja ám meg azt a humánumot, amit a tészesek megkaptak tőle.

  • 2007.12.02 08:01:59meditcom

    egyrészt azon az érvelésen nevettem, hogy ha a börtönőr hosszabb ideig kegyetlen a sokszoros kéjgyilkossal, akkor ő sem különb nála, és mindenre képes. ná já... akkor hát mindenre, tehát gyilosságra is képes embereknek kiszolgáltatunk egy önálló akarattal nem rendelkező állatot? na ne már!!!!

    ennél hülyébbet életemben nem hallottam. az persze rendben, hogy a mocsár tahó havas reméli, hogy ez mihamarabb megvalósul, mert milyen jó, hogy a macska egy kis papírra szórt homokon elvégzi a dolgát...

    komolyan, egyesek milyen orbitálisan primitívek, szinte hihetetlen.

    bármilyen más, nem élet és testi épség ellen irányuló bűnfajtánál (gazdasági csalás, rablás stb.) esetleg jó ötlet lehet egy állat (mondom, esetleg, de szerintem egyáltalán nem), de aki nem tiszteli az életet, bármilyen okból, annak nem szolgáltatható ki egy élőlény élete. nézze az animal planetet a kábelen, ha mindenáron ajnározni akarjuk őket az adópénzből.



    egyébként meg: ha nem engedik emberekhez érni őket, mert következmények nélkül gyilkolhatnának, akkor mi abban a logika, hogy egy macskához érhetnek? sok helyzetben szinte lehetetlen az állatvédelem, de ebben a helyzetben nagyon is jól alkalmazható a preventív fajtája: macska gyilkos kezébe nem való. ilyen egyszerű ez.

  • 2007.12.02 08:17:26meditcom

    ide is látogassatok el:

    index.hu/politika/bulvar/szentkir0110/



    ha x évig képtelen a rendőrség megtalálni egy gyilkosság tettesét, akkor mi a garancia, hogy kiderül valaha is, kínoztak-e állatot ezek a gyilkosok életükben???? mert kizárni csak úgy nem lehet, ugye. akkor meg állatkínzó kezébe állatot??? mire van hát az állatvédelmi törvény?!

  • 2007.12.02 08:56:47cyberina

    Hát nem tudom, Havas szavai nem túl meggyőzőek. Részletkérdés, hogy mennyi ész kell ahhoz, hogy kitalálja milyen állat jöhet szóba (elég egyértelmű, körül kell nézni a mai világban milyen állatokat tartanak az emberek).

    Viszont macskát adni egy többszörös gyilkosnak egy kicsi cellába... első gondolatom, hogy tényleg bármikor megfojtja. Aztán lehet, hogy nem.

    Viszont jó lenne, ha leszoknánk arról, hogy tárgyként kezeljük az állatokat. Mert nem azok. És főleg nem börtönbevalók. Hogy kezelhetetlen lesz az illető met nem simogathat macskát? Oldják meg, azért vannak. Nem tudom mennyi méltóságra érdemes egy olyan ember, aki több ártatlan meggyilkolt, netán gyerekeket erőszakolt.

  • 2007.12.02 09:16:40Linda Taylor

    A 2o. bünügyi regényem, "A halál nőnemü?" a közeljövőben jelenik meg. Csak azért merek krimit irni, mert elég nagy képzelőerővel rendelkezem, de nem tudományos szinten, vagyis nem akarok orvossokkal, birókkal vitába szállni. A bünelkövető alapállásából próbálom megértetni, vagy inkább megelőzésre késztetni az olvasókat, mert ahogy a most készülő: "A Béketűrő" c. regényemben a főhős sorozatgyilkosról, Blood őrmester mondja: "Az bünelkövetési hajlam, éppugy mint a jó, vagy rossz érzelmek, életünk első tiz évében fészkelődnek belénk, vagyis a családi, környezeti ráhatásokra esküszöm. A bosszuvágy, ami bármikorra belekövesedhet az emberbe, és akkor nincs gát, nincs ami visszatartsa azt, aki fél életen át hordozza magában a megaláztatást, vagy képzelt sérelmeket: fizetni akar. Ha ő szenvedett, szenvedjen más is. A haszonszerzéssel gyilkolók ügye más tészta, én a sorozatgyilkosokról beszélek..."

    Szerintem hátbozongató helyen járt Havas, de nehéz lenne megmondani: ki szenved jobban, az őr, vagy a fogoly?

  • 2007.12.02 10:25:20feketebarany

    Jo lenne a halalbuntetes, de mint amerikaban, hogy elhuzak 10 15 evig.

    Ha nem o volt akkor annyi ido alatt kiderul altalaban az igazsag. Ha meg o volt akkor az jar neki szerintem.

  • 2007.12.02 11:49:55meita

    Emberek, könyörgöm! "Álatok", "menyél", "őlték", "ijen", stb. Ez mégis milyen nyelven van?



    Tudom, nem könnyű elfogadni az érem másik oldalát, de ne felejtsük el, hogy ezek az emberek nem véletlenül lettek olyanok, amilyenek. A cikk is utal a gyerekkori bántalmazásokra, én biztos vagyok benne, hogy minden ilyen eset mögött pokoli gyerekkor húzódik. Ez nem ment fel senkit a tettei alól, de mindenképpen árnyalja a dolgokat. Brutális gyilkosok, de áldozatok is egyben. A humánum pedig valóban mindenkinek jár, mert egyik embernek sincs joga dönteni a másik ember élete felett, különben valóban semmivel sem lesz különb az igazságszolgáltatás az elkövetőtől. Az érintés nélküliség pedig bizonyítottan egyenlő a hosszú és lassú haldoklással.

  • 2007.12.02 11:53:48meita

    A rájuk fordított összegen fennakadni pedig nevetséges dolog, ennél milliószor nagyobb összegek tűnnek el a közös kasszából nyomtalanul.

  • 2007.12.02 12:30:48manyuska

    Aki ilyet csinál az pszichopata, vagyis született kegyetlen. Torzul tákolta össze a teremtő, vagy az evolúció, az ilyet nem lehet nevelni, nem építették bele az emberek iránti együttérzést, nincs lelke más embert sajnálni magyarul, és nem is lesz, genetikailag hibás. Állatokkal viszont tényleg lehet, hogy kedvesek, olvassátok el Kelemen A. esetét a kutyájával, még szexel is vele, de a gyerek, akit megtépett a kutyája, vagy az öreg, az már nyomatékosan nem érdekli. Tipikus. Csakhogy 1 macskának nagy mozgástér kell, meg levegő, nem kéne börtönnel büntetni őket is, csak mert kiszolgáltatottak szegény szőrmókok.

  • 2007.12.02 12:40:24átlátó

    Élőlényt "ezek" kezébe NEM! A bv.dolgozónak sem kell vele érintkeznie. Technikailag minden kivitelezhető. A rosszmájuság mondatja velem:Alternatíva gyanánt egy kampót a falba és egy kötelet bent hagyni. Másrészről gondoljunk a móri esetre.

  • 2007.12.02 13:44:40meita

    Manyuska, nem értek egyet. Erre nem lehet "csak" születni. Viszonylag sok embernek vannak pszichopátiás és szociopátiás személyiségjegyei, mégsem lesz mindből kegyetlen gyilkos. Normális családi háttérrel nagyon sokat lehet alakítani rajta gyerekkorban.

  • 2007.12.02 13:52:12Neeem értem !!!

    Igen pont azt vették el, amit most kérnek.Szeretet :Hát adjátok meg nekik !!!!! A börtönőrök meg ha jól sejtem fizetést kapnak. Korai nyugdíjat,nem érintkeznek ezekkel az a rabokkal.Na minden jót azoknak, akik itt emberségre hivatkoznak.Most is jó ellátásban van részük,legyen oké !!Nem bánom, de érzelmeket adni annak aki, mindettől meg fosztott valakit ???Ez már lukszus kategória..Értsétek már meg, hogy talán valami kis igazi büntetés nekik is jááááááár.Igen nem élvezhetik az érintést, Jól van ez így. Az ellátás, jó minőségben legyen elég.Maradjon valami kis elégtétel azoknak is akik, mindent el veszítettek.

  • 2007.12.02 16:38:35Isi73

    Erről a volt munkahelyem jutott az eszembe, kirúgtak, de ezt közölték majdnem 4 hónappal a felmondási idő kezdete előtt. Hiba volt, semmit sem csináltam, viszont fizettek. Ha dolgoztatni akartak nem csináltam semmit, illetve csak kedvem szerint:) mert ugye minek dolgozzak, ha nem dolgozok, akkor kirúgnak? Már megtették. Nem volt motivációm. Nekik sincsa, valamit adni kell, hogy elvehessék tőlük ha büntire kerül a sor. Mert az itt rohadsz az életed végéig nem fog bejönni. Mert ugye ott rohad.

    Persze humánosabb lenne a halálbüntetés. De gondoljunk bele ha van halálbüntetés a Kaiser (mór) már régen a föld alatt mire kiderül ki is a tettes. Amúgy egy sima bűnöző a pasi, de akkor sem ölt meg kilenc embert. Ha meg jobban belegondolunk az élet a legnagyobb büntetés, ha választanom kellene bűnösként és inkább a kötelet választom, mint a börtönt. De ne feledjük, ez csak büntetés, de a legfontosabb a visszatartás. A visszatartó erő.



    Amúgy ha már ilyenekről elmélkedtek nem árt iskolába járni, pl. Álatok az állatok stb.

  • 2007.12.02 16:49:23

    Jó hogy itt vagy, mert helyes írás órát tartasz. Köszike,,,, aki el üt az hülye..mennyen az iskolába szerinted. Kel a pénz az rabokra, vagy be megy az ember azt, meg kapja ingyen !!!!

  • 2007.12.02 17:38:08kstoller

    Ha rám lenne bízva motiváció is lenne, meg jól is járnánk:

    kényszermunka sok helyen bevált... nem kéne bezárni az uránányánkat, amíg vannak, akiket leküldhetünk... ha meg nem teccik a kollégákkalásni, lehet menni a 4x4es cellába dvd nélkül

  • 2007.12.02 20:40:10hangabanga

    talán tsz-es valamit kéne elkövetnem, hogy meg tudjak élni, mert az állam által utalt gyed-ből csak éhen halni lehet, míg ezek a gyilkosok mindent megkapnak. merő emberségből, és humánumból. oké, kapják meg, de akkor másnak is legyen joga az élethez, az életben maradáshoz, a megélhetéshez...

    kösz...

  • 2007.12.02 22:09:53XYZ

    A dolog masik oldala, hogy nagyon nagy "biznisz" van a bortonben. Gondoljatok bele, hogy hany munkaerot alkalmaznak, hany beszallitonak adnak munkat, mennyi kaja fogy, mennyi energia fogy...Ez nagyon sok penz, igy az erdek "ott fent" az, hogy a borton mindig tele legyen, sot meg talan ujak is epuljenek...Egy rab napi ellatasa (szemelyzet, kaja, rezsi) kb. napi 7000 Ft, amit persze "mi" fizetunk.

    En is ugy gondolom, hogy egy lakatlan szigetre veluk, aztan johet a tuleles-es jatek. Sajna egy allami oregek otthona jobban le van pukkanva, mint egy borton...

  • 2007.12.03 00:11:09lacika

    Én szívesen adnék állatokat. Kígyókat, békákat...

  • 2007.12.03 00:22:56Sáfrány

    Macskát, vagy egyáltalán, bármilyen állatot erőszakos, pszichésen súlyosan terhelő környezetben élő fegyenceknek adni szerintem alapból rizikós - biztos jól elszórakoznának amíg kegyetlenkednének a jószággal. Sőt, állatkínzásra való előkészület ilyesmiben részt venni is.



    Egyébként továbbra is a gázkamrát tartom megfelelő megoldásnak, nem az életük végéig tartó babusgatást meg teljes ellátást.

  • 2007.12.03 00:24:23lacika

    Ja, és nem ártana minden héten egy nőt is adni, mert az ugye milyen humánus lenne.

  • 2007.12.03 00:26:49Sáfrány

    A keresetük teljes összegét meg havonta utalják át az áldozataik családjának amíg szíveskednek letölteni a tényleges életfogytiglanukat. Méghogy kantinban vásárolgatnak urasan, szégyen.

  • 2007.12.03 00:45:27[]

    szerintem ne szenvedjenek szegeny gyilkosok, golyot nekik.

    (havas oda is kovetheti oket.)



    az igy megsporolt penzt millio ertelmesebb dologra el lehetne kolteni, pl egeszsegugy, hogy mast ne mondjak.

  • 2007.12.03 00:55:28Tesla

    Itt valaki megint azt mondta, hogy az egészségügyi kezelés alanyi jogon jár mindenkinek... Ébresztő!

  • 2007.12.03 01:21:39Tesla

    Korábban az "etiópiában meg éheznek" címen lehetett dorgálni, ha valaki úgy látta valaki fölöslegesen "fogyaszt" (vizet, tüzet, kenyeret kidob stb). Ma ezzel viccelődni szoktak annyira elcsépelt közhely lett.



    Amikor a fogvatartottak körülményeit a nyugdíjasházban senyvedőkkel hasonlítjátok össze, kezdhettek a saját portátokon is körülnézni. Lehet hangosan követelni, hogy az állam rakjon rendet, tegyen igazságot, de te (köztük persze én is!!!) teszel-e valamit azért, hogy "igazságosabb" világban éljünk.



    Dohányzol? Aztán az én pénzemen kezelteted magad, ráadásul engem is veszélyeztetsz. Engeded a felmelegített ivóvizet miközben szappanozol? Lehúzod a vizeleted 5 liter ivóvízzel? Stb.



    Tudom, hogy kicsit elrugaszkodott a témától, de mindig felkavar, ha olyan párhuzamokat von valaki, mint itt néhányan. Nem azért mert nem értek egyet! Azért, mert ezer és egy dolog van amiben javulni lehetne közvetlenül nekünk és nem ilyen megfoghatatlan, megoldhatatlan ellentmondásokban kiélni a napi bosszúságainkat.



    Nem vagyok halálbüntetéspárti. A móri ügyben már kinyírtak volna valakit, akit tévedésből ítéltek el. A tévedés tehát nem egy elméleti lehetőség! Ha pedig ezt elfogadhatatlannak tartjuk, ti. hogy ilyen kérdésben tévedés történjen, akkor azon kell elgondolkodni, hogy mi legyen ezekkel az emberekkel. Mondhatjátok, hogy menjenek kapálni. Én inkább a szabadoknak adnék munkát, ha van. Mert a munka tartást ad, a segély meg konzerválja a nyomorúságot, mégha ugyanakkora összegről is van szó.



    Ha nem dolgozhatnak akkor mit csináljanak? A tévedés lehetőségét még mindig fenntartva, nem lehet a legendás török börtönökhöz hasonló körülmények között tartani embereket.

    Nem csinálhat semmit, nem érintkezhet senkivel akkor mit csináljon? A tévedés elméleti és gyakorlati lehetőségének figyelembe vétele mellett tényleg az marad, hogy a legolcsóbban tartsuk őket olyan állapotban, hogy kezelhetőek legyenek. A kezelhetetlenség valószínűleg sokba kerül. Többe talán mint egy DVD lejátszó és néhány film!



    Eddig a szerintem praktikus érv a jelenlegi rendszer mellett. Az érzelmi dolgok sem elhanyagolhatóak. Persze hogy forr az ember vére egy ilyen - nyugdíjasházas - összehasonlítás miatt! Nem kívánom senkinek azt az érzést, hogy a szabadságát megvonták. Én a sorkatonai szolgálatom első vacsoráján, amikor vezénylésre masíroztunk végig a laktanyán és vezénylésre kezdtünk enni és fejeztük be, akkor éreztem, hogy hűha, most ez fog menni egy éven át. Aztán kiderült, hogy ez nem olyan fontos dolog - ti a vezénylés - mellette viszonylagos szabadság van (kimenők, eltávok) és a remény ami 18-19 évesen már tapasztalatilag alátámaszott, hogy az egy év elszáll. (El is szállt, már több mint másfél évtizede...) Szóval rendkívüli súlya lehet a szabadság elvesztésének, a család hiányának stb.



    Ha ez egy életre szól, keményebb mint gondolnánk. Szerintem.

  • 2007.12.03 01:29:34Tesla

    Még valami... Próbáljatok akár három napnál tovább ülni otthon, parancsra enni és szórakozásként DVD-zni naphosszat. Mindezt vagy tökéletesen egyedül egy ágyon, mellette a WC-kagyló vagy mondjuk kettesben egy másik bűnözővel.



    Lehet tippelni, hogy meddig bírnátok épésszel? Nem az a popkornoss sörös DVD-zés lenne a haverral aztán csicsika és szép új nap jő...! Minden nap ez vazze! Emlékekkel és annak a pillanatnak a súlyával, ami a korábbi életet gyökerestől megváltoztatta!

  • 2007.12.03 01:47:36[]

    "Dohányzol? Aztán az én pénzemen kezelteted magad, ráadásul engem is veszélyeztetsz."



    jo reggelt kivanok pubi, a tarsadalombiztositas bizony igy mukodik. mindenki befizeti a maga reszet, aztan a szerencses tobbseg nem betegszik meg komolyabban, de sajnos lesznek akik igen.



    ennyi erovel menj be egy mcdonaldsba, es pofozz fel mindenkit, mert ket pofara zabaljak a koleszterint a rohadekok, aztan a "te penzeden" kezeltetik magukat. ez esetben viszont szamits ra, hogy en is ellatogatok hozzad egy szivlapattal ellenorizni, hogy eleg zoldseget eszel-e, jarsz-e fogaszati vizsgalatra es tudoszuresre, valamint rendszeresen sportolsz-e, mert nehogy mar az "en penzemen" kezeltesd magad, te szerencsetlen hulyegyerek.



    udvozlettel,



    egy nemdohanyzo

  • 2007.12.03 01:52:34[]

    "Lehet tippelni, hogy meddig bírnátok épésszel?"



    ki le nem szarja? a 14 eves kiscsajnak sem volt kivansagmusor, hogy meg akar-e halni.



  • 2007.12.03 02:24:38Reggie

    Tesla: Jaj, nehogy sirva fakadjak szegeny gyilkosok szomoru sorsatol...



    Szerintem sokkal jobb lenne ha 10 vagy 20 ev utan(ennyi ido utan csak kiderul ha tevedes tortent) orvosi kiserlekre atadnak. Legalabb a tarsadalomnak is lenne belole valami haszna.

  • 2007.12.03 05:28:31Csilibili

    "Emlékekkel és annak a pillanatnak a súlyával, ami a korábbi életet gyökerestől megváltoztatta!"



    Volt választási lehetősége, az áldozatának meg nem volt, mert elvette tőle, minden mással együtt. Sőt, az áldozatának a családjától, hozzátartozóitől, barátaitól, ismerőseitől is elvett sok-sok mindennek a lehetőségét, egyéni, önző döntése alapján.



    Igen, bizony haljon meg az ilyen selejt, azt a pénzt pedig amit a kke típusú gyilkosok permanens fenntartására fordít az állam inkább fordítsa megbízhatóbb bizonyítási eljárások kifejlesztésére.



    Nekem ne mondja senki hogy amikor cselekményt "gyilkos úr" végrehajtja nem mérlegel - "kapok érte három év letöltendőt, max. ötöt" -, és erőszakol, szurkál, mert ezt elfogadhatónak tartja.



    Egyszer kellene csak megnéznie ahogy a gázkamrában ráköpi a kivégzett a tüdejét az üvegajtóra, biztos hogy az áldozat nem válna áldozattá, mert az válna "emlékké" és "annak a pillanatnak a súlyává", valamint a "korábbi életet gyökerestől megváltoztatná". Az a visszatartó erő.

  • 2007.12.03 06:27:18stekelvarken

    Az a probléma a halálbüntetéssel, hogy végleges. Ha évek múlva egy új bizonyítási módszert dolgoznak ki, amivel felmentenek egy-egy életfogytost, akkor kapnak egy kis kártérítést és ennyi. Egy kivégzettet hogy kárpótolunk?

    Az USA-ban a jogi egyetemeken vagy mindig egy-egy szeminárium, ami halálraíréltek perein megy végig. Évente 15-16 halálraítéltet "mentetnek fel" a bizonyítékok elégtelensége és a bizonyítási eljárás törvénytelensége miatt. Ne felejtsük el, hogy a rács másik oldalán is hibázó emberek állnak, akiknek ráadásul feladatuk annak bizonyítása, hogy hatékonyak, a társadalom rábízhatja magát. Az igazi, született gyilkos nagyon kevés, tele van az utca "hanyag" gyilkosokkal, gondoljunk csak az idősek orvosi "ellátására", hozzátartozók magatartásásra (pl. gyógyszerek nem beadása). Szerintem ez is megérne egy könyvet.

  • 2007.12.03 08:08:40baliquez

    Ácsi, amiről Havas Tanár Űr is írt, azok nem afféle hirtelenfelindulásos "hétvégi gyilkosok" (nem mintha azok sokkal pozitívabb eljárást érdemelnének), hanem súlyosan veszélyes figurák akiknek az életben tartása nem lehet semmilyen társadalom érdeke. A vétlen gondatlanságból elkövetett emberölést meg ne akard párhuzamba vonni a különös kegyetlenséggel elkövetettel. Nagyon nem ugyanaz.

  • 2007.12.03 08:30:49ghkwahfjbm

    sex roulette turn on ca.geocities.com/cheats487game/xpdes/sex-roulette-turn-on.htm

    [url=ca.geocities.com/grand667online/ngdwi/crap-jokes-on-everything.htm]crap jokes on everything[/url]

    online live poker training help

  • 2007.12.03 08:31:24vbiqwpbmem

    free stripper blackjack game online

  • 2007.12.03 08:31:31fpgbroqyaa

    [url=ca.geocities.com/new259casino/qbuaj/tramadol-de-vicio.htm]tramadol de vicio[/url]

  • 2007.12.03 09:59:06fuzs

    Cica!

    Tanulj meg helyesen írni!!!!!!!!!!!!

  • 2007.12.03 10:16:39stückübler dödölle

    Ahogy a e-mail is mondja: szemet szemért!

    Akkor talán lenne visszatartó erő.

  • 2007.12.03 10:20:46catrulez

    Jaj, szegény szerencsétlen gyilkoskák! Tényleg, annyira sajnálom ôket!

    ÉBRESZTÔ!! Egy állat nem használati tárgy! Esetleg nem ártana figyelembe venni, hogy neki is vannak érzései, igényei és joga van a normális élethez (mint ahogyan azt tv. is kimondja...), NEM KELLENE ÔKET SZÁNDÉKOSAN KISZOLGÁLTATNI "Elvadult, megalázott tönkrenyomorodott, szellemileg szétesett emberek" KÉNYE-KEDVÉNEK ÉS HANGULATÁNAK!!



    Javaslom a játékmacskát, amelyik szôrös, nyávog és dorombol és ha falhoz vágják max. tönkremegy nem pedig meghal. Ja, és kis homok sem kell neki...



    Kérdem én: ha már ilyen nagyon humánusak a t. kitalálók, azon gondolkoztak-e, hogy ANNAK AZ ÁLLATNAK AZ ÉRDEKEIT, AZ ÉLETÉT KI FOGJA VÉDENI, amelyiket összezárják pl. azzal, aki arra élvez, hogy folytóhurokkal öli meg az embereket és még nevetgél is rajta?? Gyakorlatilag minden következmény nélkül azt csinál vele, amit akar...



    Hol tart ez az ország, hogy még a lelketlen, brutális gyilkosok érdeke is sokkal elôbbrevalóbb mint az állatoké :(((( Én szégyenlem magam...

  • 2007.12.03 10:54:15fernan

    Azt hiszem most értettem meg Havas úr korábbi bejegyzését. Valószínűleg igaza van. Ha ez a törvény, hogy nincs halálbüntetés, akkor úgy kell megoldani, hogy ezek az emberek kezelhetők legyenek. Ennek nincs más módja csak ez. Ha még ennyit sem kapnának, akkor aztán teljesen elállatiasodnának és minden alkalmat megragadnának, hogy pl. az őrökre támadjanak. A legnagyobb bűntetés egy embernek a szabadság elvesztése. Ezek már soha nem fognak élőben látni szép tájakat, nőket, illatokat sem fognak érezni, nem mehetnek oda ahova akarnak, stb., stb. Kegyetlen bűntetés ez, de megérdemlik. Az valószínűleg igaz, hogy ha teszem azt az én gyerekemet ölnék meg, akkor én is a halálukat kívánnám valami jó fájdalmas módon, de ezért ítél a bíróság, mert, ők tudnak függetlenül a törvények szellemében ítélkezni és ez jól is van így.

  • 2007.12.03 10:55:49LKL

    "A kétszeres gyilkos egy Gyula környéki tanyán élt, víz, villany nélkül, abszolút nomád körülmények között."

    vs.

    "Az a cél, hogy ne jelentsenek veszélyt senkire, se a többi elítéltre, sem a fogvatartóikra."



    Szigorúan érzelemmentes alapon vizsgálva a dolgot, van némi logika ebben az egészben, csak én úgy érzem, a büntetésvégrehajtás a rossz oldaláról fogja meg a dolgokat.



    1. Milyen visszatartó ereje van egy olyan büntetésnek, amely százszor jobb körülményeket teremt az elítéltnek, mint amilyet életében valaha is képes lett volna elérni?

    2. Milyen üzenete van a társadalom (különösen a potenciális gyilkosok) felé ennek az egésznek?

    3. A kényszer(gyógy)kezelés mennyivel logikusabb egy súlyosan ön- és közveszélyes elmebeteg esetében?



    Havas úr szerintem kicsit keveri a moralizálós és a racionális nézőpontot. A büntetésvégrehajtás célja nem az, hogy az elítéltek emberi méltóságát tisztelje, hanem a teszesek esetében a.) a teljes mértékű izoláció b.) a kezelhetővé tétel. Elsőt el lehet érni egy szimpla cellával, a másodikat pedig a legkülönfélébb nyugtatókkal.



    Ez csak egy (szándékosan sarkított) példa, de úgy gondolom, óriási aránytévesztés Havas úr részéről ebben a kérdésben moralizálni.

  • 2007.12.03 11:33:33catrulez

    "Az a cél, hogy ne jelentsenek veszélyt senkire, se a többi elítéltre, sem a fogvatartóikra. Ezek az emberek következmények nélkül ölhetnek meg bárkit."

    Ja, az állat ugye nem számít?? Had' kapjanak egyet, amin szintén következmények nélkül kiélhetik magukat!



    "a lelkiismeretnél jobban senki más nem tud büntetni."

    Ezeknek az embereknek nincs lelkiismerete! Aki nevetgél a tettén, az nem megbánással, hanem élvezettel, vagy legalábbis hideg tárgyilagossággal gondol arra vissza, ahogy megölte az áldozatát!



    Csak halkan kérdezem meg: ha vki beismeri a bûncselekményt, büszke rá, dicsekszik vele és élvezkedik rajta, esetleg még azt is elmeséli, hogy igen, újra megtenné, ott milyen kétség merülhet fel a kivégzésével kapcsolatban???

  • 2007.12.03 12:07:05Sol

    fernan- Bravó, szerinted jól is van ez így !!!! De ha a te gyereked őlnék meg akkor nem volna jóóóó !!

  • 2007.12.03 12:13:27Néra

    catrulez Igen így gondolom én is, Minden szavaddal egyet értek.

  • 2007.12.03 12:28:43Tamás Dóra

    nekem van vadászgörényem, nem hiszem hogy ezeknek a szörnyetegeknek való, hatalmas türelem kell hozzá ás harapó is

  • 2007.12.03 12:29:09Tamás Dóra

    harapós bocs

  • 2007.12.03 12:53:16catrulez

    Na igen, Dóra, ez az egyik dolog, ami még felmerül: sem a vadászgörény, sem a macska nem nevezhetô 100%-ig kiszámítható állatnak, karmol(hat)nak-harap(hat)nak és nagyon sok türelem, tolerancia kell hozzájuk, mert pl. nem mennek a "helyükre" parancsszóra. Ja, és azt még nem is említettem, hogy bizony nem mindegyik macska bírja a bezártságot!! És ez nem fajta vagy nemfüggô, hanem teljesen egyéni!



    A másik kérdés, ami foglalkoztat, de komolyan: ha jól veszem ki az interjúból, az állatot ugyanolyan "kedvezménynek" szánják, mint a DVD-t és a rádiót. Akkor gyakorlatilag arra akarják ôket tartani (vagyis tárgyként felhasználni!!!), hogy ezzel tartsák sakkban az elítélteket. És mi lesz azzal az állattal, ha esetleg az illetônek nem megfelelô a magaviselete? Hova rakják?? Mert nem lehet csak úgy elzárni a raktárba, mint a tévét!



    Ja, és nemtom Havas Henrik illetve akik ezt jó ötletnek tartják hallottak-e róla, hogy nagyon sok gyilkos állatokkal kezdi: gyerekkorában állatokat kínoz, aztán áttér az emberekre. Ez aztán a humánum, ilyenek kezére állatot adni!!!

    www.kutya.hu/logokepek/bant1000_1.jpg

  • 2007.12.03 12:57:39catrulez

    bocsánat, a második rész lemaradt:

    www.kutya.hu/logokepek/bant1000_2.jpg

  • 2007.12.03 13:06:09pan77

    "Csak halkan kérdezem meg: ha vki beismeri a bûncselekményt, büszke rá, dicsekszik vele és élvezkedik rajta, esetleg még azt is elmeséli, hogy igen, újra megtenné, ott milyen kétség merülhet fel a kivégzésével kapcsolatban???" Na igen, tényleg milyen?? Tanár Úr ezen talán el kéne gondolkodni... És sztem ne menjünk nagyon messzire. Esetleg emlékszik valaki Balogh Lajosra a százhalombattai gyilkosra?? Aki egy interjú keretében közölte, hogy őt aztán ne engedjék ki, mert mészárlást fog rendezni! Miért kell az ilyet életben tartani??? Kinek jó ez? Kényelmes cella, meg apró megvonások, hogy kezelhetőek legyenek? De miért?

  • 2007.12.03 13:29:56catrulez

    pan77: igen, emlékszem rá. És megmondom ôszintén, ôt hallgatva nem öntött el a biztonságérzet, hogy be van zárva...

  • 2007.12.03 13:56:36dree

    nekem jobb ötletem van..ha annyira túlteng az állatszeretet a szegény börtönakókban, az ország minden állatmenhelye kaphat egy-egy börtönlakót és lehet sz..rt ganéjozni, takarítani, etetni és a többi...

  • 2007.12.03 15:34:35pan77

    dree: nem mondasz hülyeséget!!! De most komolyan! Egész életében nem csinál semmit??? Miért is nem? Akkor valami hasznát lássuk már!

  • 2007.12.03 17:10:23ugribugri

    Lányom többrendbeli könyörgésére sem veszek állatot a lakásba, mert sajnálnám, hogy egyedül marad otthon több órára.

    (Nagyiéknál van vidéken - ott kiállatozhatja magát)



    Nemrégiben volt egy film (soxor ismételték) egy amerikai bűnszövetkezetről (valamilyen árja szövetség)... akik a sittről is tudnak utasításokat adni mások meggyilkolására... nagyon érdekes volt.

    Namármost: semmi állat, semmi cica-mica, kemény, szigorú egyszemélyes cella, és életfogytig tartó büntetés volt a "jutalmuk", napi 1 óra udvarlátogatással.

    Az egyik azt nyilatkozta: "megérdemlem, hogy itt vagyok, mert előttem van még mindíg azoknak az embereknek az arca, akiknek láttam a halálhörgését...."

  • 2007.12.04 14:46:35tomi

    Én nemtom mi lenne a megoldás, de az tényleg fura, hogy a hajléktalannak, akinek legtöbbször csak annyi a bűne hogy nem tudott alkalmazkodni ehhez a szép új világhoz, fagyoskodni és éhezni kell és ami a legrosszabb lehet hogy nem tud elbújni a világ elől, állandó megalázókodásra kényszerül néhány forintért, ezzel szemben a bűnőzöket meleg kényelmes tévészobák várják, rendszeres étkezés, orvosi ellátás és a lelküket is nagyon vigyázzák ezek szerint. Nem igazságos az élet

  • 2007.12.04 15:06:24celluxmag

    Szvsz a témában eddig született legkiválóbb mű Truman Capote: Hidegvérrel c. könyve. Megtörtént eseményen alapul, ráadásul az író által zseniálisan vezetett történet. Miután elolvastam, én, aki többször mondott inkább igent a halálbüntetésre, megváltozott a véleményem. Jönnek a hideg esték...olvassatok!



    Ja, még 1 megjegyzés: néhol olyan durva helyesírási hibákat látok a kommentekben, hogy elképesztő! Még mielőtt megkapnám a "mitszószbe" hozzászólást, azért tettem szóvá, mert alapvető dolgokról beszélek: pl. "álat".

  • 2007.12.04 17:08:50Süket

    celulxmag : Olvasgassál szépen, a csendes téli esteken.Más olvasni, és más át élni azt amikor, meg öllik a gyerekedet.Maradj a könyveknél !! Ha módszeresen meg erőszakolják a lányod, aztán át vágják a torkát,majd egy fekáliával teli emésztő gödörbe nyomják.Mi közben még mindig él, és az életéért könyörög.De a válasz az, hogy hatalmas követ dobnak rá, hogy el merüljön a fekáliába... Mind ezt be is vallja, megbánás nélkül. Soha többé nem lennének, szép olvasgatásal töltött, estéid.Na most keresd a helyesírási hibákat, biztos találsz !! Mert van aki alapból, hallás sérült, de te csak a gyilkosokat lásd el állatokkal.

  • 2007.12.04 17:28:49

    Süket: köszönöm a hozzászólást, pont ilyesmire számítottam. Ígérem, gondolkodni fogok rajta! :)

  • 2007.12.04 19:06:07arwen

    En elatkoztam az embert aki halalra gazolta az unokafiverem, ne higgyetek,hogy bortonben van szabad mint a madar ... de ha bortonbe kerult volna nekem meg se fordult volna a fejembe, hogy valami emberit kellene kapnia... halalt azt erdemelnek mind, nem allatokat es simogatast !

  • 2007.12.05 08:56:57zebu

    Nem szeretek azért adót fizetni hogy az ilyeneket eltartsuk! Évente ötvenet símán fel lehetne aggatni, így a költségvetés hiánya is csökkenne. Gyerkek nyugdíjasok éheznek,fagyoskodnak, őket etetjük,fűtünk rájuk,ruházzuk! "Emberi jogok" dumával lassan már kurvákat is fizethetünk nekik!

  • 2007.12.05 13:36:22Tesla

    Elszomorító, hogy itt egyesek milyen szinten vannak. Nem is ez az elszomorító, inkább az, hogy ők is szavazhatnak... :(

  • 2007.12.15 15:57:35

    Azért ilyen kurvára szar ez az egész világ mert az ilyen álhumánus faszok alapból felrugják a természetes rendet.Akit megőlnek azt sajnáljuk és elfelejtjük aki gyilkol annak jutalom,simogatás.

    Szines TV,konditerem,olvasás,séta,még kurvákat is nekik nehogymá szegény szenvedjen hiszen elég az hogy elvan zárva!Ezeken az álhumánus hülyéken röhög az egész bűnöző réteg! Jajonganak,jogaik vannak!Igen KÖTELET nekik!

  • 2007.12.15 16:00:50

    a halálbüntetés ellenzői figyelmébe ajánlanám Ha valakit a vélt tettéért nem halálra hanem tényleges szabadságvesztésre itélnek nagyobb kín ezzel leélni az életét mintha megkimélnék 30 év szenvedéstől!De mi humánusak vagyunk!

  • 2007.12.15 17:36:28

    A szadista jól a farkára huzza a cicuskát oszt annyi neki!Tiltakozhatnak az állatvédők!

  • 2008.02.15 20:31:22sgxghnwxri

    parent directory last modified porn uk.geocities.com/boys633men/hyfdp-sy/parent-directory-last-modified-porn.htm

    [url=uk.geocities.com/sex111penis/qbpsf-wr/pornography-addiction-counseling-in-palm-coast-florida.htm]pornography addiction counseling in palm coast florida[/url]

    cheap online free trial xxx adult porno dvd rentals

  • 2008.02.15 20:32:41vzhhqobllx

    gay cops videos www.angelfire.com/gaysvwprpgays/wvkht/gay-cops-videos.htm

    private porn vacation uk.geocities.com/boys574and/tbimn-ac/private-porn-vacation.htm

    autumn starr porn uk.geocities.com/for667gay/orfyt-zg/autumn-starr-porn.htm

    american pie porno version uk.geocities.com/clubs796holds/sawgz-ae/american-pie-porno-version.htm

    older men nude www.angelfire.com/boyslkuboy/oozod/older-men-nude.htm

  • 2008.02.23 22:28:18Evajunior

    A fiatalkorúak börtönében elképzelném a akis állatok tartását de csak felügyelett mellett és napközben csoport terápiaként. De a felnőttkorúak börtönében leginkább az idősebb felnőtt elitéltek még felügyelet mellett is megölnék az apró kis állatokat.

  • 2008.02.23 22:30:34Evajunior

    A felnőttkorúak börtönében lévő elitéltek között sokan Maffiaként is szerepeltek stb ők és akik életfogytiglanra vannak itélve azok soha nem változnak meg.

  • 2008.02.24 21:38:20Steffner Sándor műtőssegéd

    én voltam már -tévedésből- fél évig előzetesben, mit mondjak: érdekes.

    a kérdés csupán az, hogy ki a görcs az a buksza, aki "linda taylor" címen reklámozza huszadik könyvét? és az, amit valaki a saját agyi torzszüleményében ír, az mióta érv?

  • 2008.02.28 00:58:10cshysanngx

    yuong men huge cock uk.geocities.com/gay412cocks/vbdyk-kn/yuong-men-huge-cock.htm

    [url=uk.geocities.com/men183old/xeyke-ru/old-male-fucking-a-teenage-boys.htm]old male fucking a teenage boys[/url]

    silk panties porn

  • 2008.02.28 00:58:23somvuoyakb

    old men with young guys uk.geocities.com/boylove869gay/ferhj-np/old-men-with-young-guys.htm

    nude teen boy videos uk.geocities.com/bear117gay/wclnk-ds/nude-teen-boy-videos.htm

    lesbian movie galleries uk.geocities.com/male321black/hpsva-ed/lesbian-movie-galleries.htm

    lesbians making panties wet uk.geocities.com/gay797men/rvseu-fa/lesbians-making-panties-wet.htm

    tips for first sex uk.geocities.com/outdoor142gay/iqngj-io/tips-for-first-sex.htm

    menopause symptoms vaginal pain uk.geocities.com/boys943old/zptph-ge/menopause-symptoms-vaginal-pain.htm

    bondage gagged gay uk.geocities.com/boys943old/qzsxj-eq/bondage-gagged-gay.htm

    pissing teen boys uk.geocities.com/leather295pics/zzaff-ls/pissing-teen-boys.htm

    gay teen hot uk.geocities.com/stories153gay/kcxjq-ur/gay-teen-hot.htm

    mature men fuck teens uk.geocities.com/men183old/xeyke-ru/mature-men-fuck-teens.htm

    ebony nude lap dances uk.geocities.com/free789gay/pjszq-gb/ebony-nude-lap-dances.htm

    fat booty lesbians uk.geocities.com/mature642sex/ouclw-lx/fat-booty-lesbians.htm

    killer sex jill kelly uk.geocities.com/being382chat/sxwyl-na/killer-sex-jill-kelly.htm

    business financial services investment banks middle market uk.geocities.com/gay412cocks/mkvrb-zp/business-financial-services-investment-banks-middle-market.htm

    lesbian fingering masturbation video uk.geocities.com/mature642sex/bnhpi-nl/lesbian-fingering-masturbation-video.htm

    in sex shop uk uk.geocities.com/pics367asian/hpsnn-gm/in-sex-shop-uk.htm

    gay brutal fetish uk.geocities.com/boys943old/fykhh-hb/gay-brutal-fetish.htm

    free male bondage uk.geocities.com/gay478pool/duoll-dj/free-male-bondage.htm

    gay jean fetish uk.geocities.com/canadian986boys/gujex-po/gay-jean-fetish.htm

    old men sex teens uk.geocities.com/boylove869gay/dhjsg-sw/old-men-sex-teens.htm

    teen boys naked for physical exam pictures uk.geocities.com/leather295pics/sibzr-vm/teen-boys-naked-for-physical-exam-pictures.htm

    free teen boys gallery uk.geocities.com/gay335anal/ibaxn-es/free-teen-boys-gallery.htm

    retro shemale porn uk.geocities.com/teen388hardy/jkwgt-cx/retro-shemale-porn.htm

    young teens old guys uk.geocities.com/boylove869gay/dhjsg-sw/young-teens-old-guys.htm

    male rape torture uk.geocities.com/free648gay/crflm-rm/male-rape-torture.htm

    lesbians in nylons uk.geocities.com/white529men/wnvwm-zj/lesbians-in-nylons.htm

    very young son dad incest picks uk.geocities.com/boylove869gay/dhjsg-sw/very-young-son-dad-incest-picks.htm

    gay male bdsm bondage gay uk.geocities.com/gay449big/lwamg-bc/gay-male-bdsm-bondage-gay.htm

    nude men jack off uk.geocities.com/gay412cocks/ftdpa-mo/nude-men-jack-off.htm

    ohio gay hairy men uk.geocities.com/photos912net/ltrxi-ef/ohio-gay-hairy-men.htm

  • 2008.02.28 00:59:01rmhxmoyzun

    free men masturbating uk.geocities.com/sex476cocks/tkfsr-qr/free-men-masturbating.htm

    older men gay uk.geocities.com/gay987sex/mgtgj-xo/older-men-gay.htm

    music therapy pain management uk.geocities.com/dick531boys/fmfbm-qh/music-therapy-pain-management.htm

    spanking bondage male domination uk.geocities.com/canadian986boys/ntmbe-ji/spanking-bondage-male-domination.htm

    relatos gay extremos fisting uk.geocities.com/blowjobs627beach/tnuvl-ma/relatos-gay-extremos-fisting.htm

    school teacher sex video uk.geocities.com/men132erotic/ijuqh-fb/school-teacher-sex-video.htm

    fetish gay doctor uk.geocities.com/dick531boys/adesw-kn/fetish-gay-doctor.htm

    extremely hardcore gay videos uk.geocities.com/pics276college/stkru-vs/extremely-hardcore-gay-videos.htm

    tramadol pain treatment uk.geocities.com/dick531boys/adesw-kn/tramadol-pain-treatment.htm

    transsexual bareback uk.geocities.com/pictures976gay/bxmtc-pu/transsexual-bareback.htm

    vintage gay magazines collectors uk.geocities.com/sex476cocks/tkfsr-qr/vintage-gay-magazines-collectors.htm

    asians lesbians uk.geocities.com/boys378toronto/zkolu-ah/asians-lesbians.htm

    pictures male european actors uk.geocities.com/pics276college/vwlaj-jv/pictures-male-european-actors.htm

    gay leather dungeon uk.geocities.com/pics276college/stkru-vs/gay-leather-dungeon.htm

    mature seduces young boys uk.geocities.com/men183old/hccec-sb/mature-seduces-young-boys.htm

    oldermen fucking teen uk.geocities.com/men183old/hqgdv-zr/oldermen-fucking-teen.htm

    gay male escort service uk.geocities.com/photos912net/fmebi-xt/gay-male-escort-service.htm

    lesbians in nylons uk.geocities.com/white529men/wnvwm-zj/lesbians-in-nylons.htm

    male rape torture uk.geocities.com/free648gay/crflm-rm/male-rape-torture.htm

    nude men jack off uk.geocities.com/gay412cocks/ftdpa-mo/nude-men-jack-off.htm

    very young son dad incest picks uk.geocities.com/boylove869gay/dhjsg-sw/very-young-son-dad-incest-picks.htm

    lesbian movie galleries uk.geocities.com/male321black/hpsva-ed/lesbian-movie-galleries.htm

    retro shemale porn uk.geocities.com/teen388hardy/jkwgt-cx/retro-shemale-porn.htm

    pain management clinic in uk.geocities.com/free648gay/crflm-rm/pain-management-clinic-in.htm

    tramadol pain treatment uk.geocities.com/dick531boys/adesw-kn/tramadol-pain-treatment.htm

    school teacher sex video uk.geocities.com/men132erotic/ijuqh-fb/school-teacher-sex-video.htm

    ebony nude lap dances uk.geocities.com/free789gay/pjszq-gb/ebony-nude-lap-dances.htm

    captured gay boy uk.geocities.com/canadian986boys/gujex-po/captured-gay-boy.htm

    free teen boys gallery uk.geocities.com/gay335anal/ibaxn-es/free-teen-boys-gallery.htm

    gay daddy sm masters uk.geocities.com/gay147free/rwbos-ug/gay-daddy-sm-masters.htm

  • 2008.02.28 00:59:40gfehmldciu

    old man young boy porn uk.geocities.com/men183old/xeyke-ru/old-man-young-boy-porn.htm

    gay rape sex uk.geocities.com/blowjobs627beach/mtjws-va/gay-rape-sex.htm

    teen male singer naked uk.geocities.com/bear117gay/tfmcc-zj/teen-male-singer-naked.htm

    tips for first sex uk.geocities.com/outdoor142gay/iqngj-io/tips-for-first-sex.htm

    google gay fetish uk.geocities.com/gay478pool/zrywq-hh/google-gay-fetish.htm

    men in bondage free pictures uk.geocities.com/blowjobs627beach/mtjws-va/men-in-bondage-free-pictures.htm

    naked asian males uk.geocities.com/photos912net/puaey-np/naked-asian-males.htm

    bondage gagged gay uk.geocities.com/boys943old/qzsxj-eq/bondage-gagged-gay.htm

    fetish gay doctor uk.geocities.com/dick531boys/adesw-kn/fetish-gay-doctor.htm

    male male torture uk.geocities.com/free648gay/ocphk-tv/male-male-torture.htm

  • 2008.02.28 01:00:30trqwcpszvh

    gay leather dungeon uk.geocities.com/pics276college/stkru-vs/gay-leather-dungeon.htm

    free male bondage uk.geocities.com/gay478pool/duoll-dj/free-male-bondage.htm

    extreme gay cum facials uk.geocities.com/gay333boy/cuwhl-er/extreme-gay-cum-facials.htm

    oldermen fucking teen uk.geocities.com/men183old/hqgdv-zr/oldermen-fucking-teen.htm

    lesbian fingering masturbation video uk.geocities.com/mature642sex/bnhpi-nl/lesbian-fingering-masturbation-video.htm

    old male fucking a teenage boys uk.geocities.com/men183old/xeyke-ru/old-male-fucking-a-teenage-boys.htm

    chronic contract management pain uk.geocities.com/canadian986boys/ntmbe-ji/chronic-contract-management-pain.htm

    old guys love young cocks uk.geocities.com/gay147free/lhjoy-kx/old-guys-love-young-cocks.htm

    yuong men huge cock uk.geocities.com/gay412cocks/vbdyk-kn/yuong-men-huge-cock.htm

    gay men in bdsm uk.geocities.com/dick531boys/adesw-kn/gay-men-in-bdsm.htm

  • 2008.02.28 15:19:14egy adozó -dolgozó ember

    1. Nekem is adjanak enni és kérek dvd-t és társast a gyerekeimnek!



    2. Mivel nem gyilkoltam, ezért nem vagyok bezárva!

  • 2008.02.28 19:35:16koenbp

    Rendkívül humánus embernek tartom magam. Aki elvette egy másik ember életét, annak már nincs joga ezen a Földön az oxigénhez, úgyhogy halál. 58 évig zabáltatnak szaratnak öltöztetnek fürdetnek egy olyan mocskot aki halálraszúrkált egy 14 éves kislányt ? Menjenek már a büdös picsába az ostoba törvényeikkel.



    Az állatok cellába rakása pedig, hogy a gyilkosnak is legyen vkit szeretnie már tényleg az agyrém kategória. Életfogytiglanra ítélnek egy macskát, hogy egy utolsó gyilkos ne unatkozzon?

    Isten farkát már ebbe a sok ostoba bürokrata elbaszott értékrenddel bíró buzeráns majomba "ott fenn" őket kéne berakni ezek mellé.

  • 2008.02.28 20:27:44szarjankó

    édes koenbp egyetértek, sőt, szívemből szóltál! kivéve az istenkáromlást! az mindig rosszul esik nekem is!

    De a lényeg a lényeg,-na meg az, hogy aki halálra szurkál, -agyonver/pöcegödörbe fojt stb. fiatal lányokat az tényleg nem érdemli meg az életet.

    halálra ítélném azokat a szaros liberális buzeránsokat is, akik még meg is magyarázzák, hogy nem a büntetés az elrettentő...

    Dehogynem, drága faszfej embertársaim! dehogynem!

  • 2008.02.29 00:36:52Gerzson

    Kedves koenbp és szarjankó!

    Teljesen átérzem a dühöt, amit éreztek ezekkel az embernek alig nevezhető lényekkel szemben. A halál büntetést nem ezek miatt törölték el, hanem azon kevesek miatt, akik tévedésből itéltek el. (szvsz)

    A halál egyébént is túl egyszerű megoldás lenne nekik. Egy pár pillanat és megszabadultak minden gondtól. Valójában éppen öngyilkosok lennének az első adandó alkalommal. Ezt a szívességet nem tesszük meg nekik.

    Ezek a rabok éppen hogy a halálnál is rosszabbat élnek át, ezért nincs semmi veszteni valójuk. Emiatt találták ki ezt a szőrös állatos dolgot. Nem azért, hogy a raboknak jó legyen, hanem hogy legyen vesztenivalójuk. Ettől kezelhetőbbek maradnak.



    Elismerem, hogy gyakorlati tapasztalatom nincs ebben a dologban, emiatt könnyen figyelmenkívül hagyhatok pár tényt. Kérem, hogy kíméletesen hozzátok ezeket tudomásomra.



    És hadd fejezzem ki mélységes részvétemet a meggyilkolt gyerekek szüleinek ezúton is. (Magam is szülő vagyok)

  • 2008.02.29 07:37:58ercsi

    Előttem szóló igen jól beszélt, őszinte részvétem annak a szülőnek aki így vesztette el a gyerekét, nekem 3 van, és lehet hogy én akasztanám fel azt, aki bántaná őket.

h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!
hirdetés