Egyszer mesélte, hogy járt egy pornófilmforgatáson. Hogy érezte magát ott?

Szarul. Igen nagy bajban vagyok, mert keresem a szavakat. Emlékszem rengetegen kérdezték, hogy mi volt a legdöbbenetesebb a forgatáson, és annak idején azt válaszoltam, hogy… hát, igen, most idéznem kellene. Na, szóval azt mondtam, hogy borzasztó volt, hogy én akkor láttam életemben először a magamén kívül álló f…t. Lehet, hogy teljesen korszerűtlen vagyok, mert aztán egyéb könyvek kapcsán kiderült, hogy manapság három-négy álló f… egy kupacban már nem is nagy szám, én meg egy ilyen barom maradi vagyok.

Arra lennék kíváncsi, hogy mi történt ezen a forgatáson pontosan?

Mit mondjak, nem ez volt életem legmaradandóbb élménye, de ha ennyire érdekli… Egy debreceni csapat forgatott, a főnökük Németországban tanulta a szakmát, maga is szerepelt pornófilmben. Hajdúszoboszló környékén béreltek ki egy házat, a stáb a földszinten tanyázott, a felső szinten, a manzárdszobában forgattak. A lány személye tényleg érdekes volt, mert bár az út szélén a prostik túlnyomó többsége cigány, de a pornóban valahogy nem vesznek részt, nem igazán tudom, miért.


Ez a cigánylány, ez azért is érdekes volt, mert huszonhárom éves korára már túl volt hét terhességen, és egyedül nevelt hat gyereket. Csúnya volt szegény, de az a rengeteg szülés egyáltalán nem látszódott a testén. A férfi „főszereplő” olyan harminc körüli suttyó gyerek volt, csinált egy kis műbalhét a főnökkel, aki egyszerre volt operatőr, rendező, producer. Az volt a problémája a srácnak, hogy húgyszaga volt annak a símaszknak, amit akkor kellett viselnie, amikor az erkélyajtón keresztül rátört az ágyban szendergő ártatlan leányra. Ám hiába követelt új símaszkot az elszánt betörő, a főnök azt mondta, hogy „úgy is le leszel hugyozva megint, te hülye!”.

Szóval felkészültek a jelenetre, amikor váratlan dolog történt. A főnök ugyanis letérdelt a húgyszagú betörő elé, és benyomott egy injekciót a srác farkának a tövébe. Én az ajtóból néztem a jelenetet, mellettem egy potenciális szereplő hölgy ücsörgött, aki az egészségügyi beavatkozás láttán majdnem elájult, és sikoltozni kezdett. Egy bolgár lány volt. Közölte, hogy ő Svájcban nővérkedett is egy kórházban, ezért szívesen beadná ezt az injekciót, nézni se bírja ezt a vandalizmust. A főnök leintette az érzékeny lelkületű hölgyet, mondván, hogy ez már legalább az ezredik injekció, egyébként egy pár száz forintos görcsoldóról van szó, bármelyik patikában kapható. A többórás merevedés garantált, gond csak akkor van, ha a véredények nem ürülnek ki időben. Ilyenkor jön az urológia, meg a kés.

Visszatérve az akcióhoz, a szendergő leányka, miután megerőszakolták, erőre kap, maga alá gyűri a gaz támadót, és büntetésből – ahogy a főnök azt be is ígérte – végig pisili tetőtől talpig. Akkor én már indulófélben voltam, de mégis maradtam, mert akkor már a sokadik pohár kólát és vörösbort itatták meg a gyengéd lelkületi bolgár exnővérrel. A leányka a nem létező forgatókönyv szerint rányitott a pisilős jelenetre, és annyira kiborult a látottakon, hogy kénytelen volt egy pohár bort inni, amit aztán rögtön rá is hányt a birkózó, betörő-szendergő párra. Hát, eddig bírtam idegekkel, aztán lementem interjúzni a földszintre, ahol egy tényleg nagyon szép arcú és jó testű lány éppen azoknak az élsportolóknak, valamint élvonalbeli politikusoknak a listáját állította össze, akikkel kefélni volt szerencséje az elmúlt néhány évben, egy határ menti panzióban, Ausztriában. Megannyi csodás családapa képe jelent meg előttem, az oroszlánszívű harcostól, a deresedő hajú őskeresztényig.

  
    Ön volt már prostituálttal?

    Amikor a prostitúcióról kezdtem könyvet írni, sokat segített nekem Földi Ágnes, tudja, a prostik szóvivője, képviselője. Nagy üveg Martini-pezsgőbe fogadtunk, mert ő azt mondta, hogy biztosan nem fogom megállni, hogy ki ne próbáljam valamelyik rámenős lánnyal, akik már várják is, hogy meglátogatom őket. A helyzet az, hogy nyertem, mert sikerült megállnom, azt pedig elhihetik, hogy így volt, mert Földi Ági nem dobálja ki a pénzt az ablakon, leellenőrzött ő rendesen.

Bevallom, fogalmam sincs, hogy lehet egy prostituálttal kefélni. A dolog ott kezdődik, hogy csók nincs. Élvonalbeli kurva még a mellét se nagyon engedi megérinteni, meg is értem. Egy kidörzsölt mellbimbó borzasztóan fájhat. A dolog ott folytatódik, hogy a környezet borzasztóan sivár, még a színvonalasabb masszázsszalonokban is. Pár ezer forintos franciaágy, klórszagú lepedő, ócska kis éjjeliszekrény egy rakás óvszerrel, meg persze a rendőrséghez bekötött riasztó nyomógombjával. Még olyat is láttam menő kupikban, hogy az ajtó mellett törölközőket, meg lepedőket szárítottak.

Ehhez az egészhez képzeljünk hozzá egy elgyötört arcú lányt, akiben kb. annyi a lelkesedés, mint bennem, ha vizsgáztatni kell az egyetemen. Szó nincs krúdys hangulatról, csipkés-fodros harisnyakötőről, vak zongoristáról, franciapezsgőről. Ja, az jópofa volt, amikor a Petőfi híd környékén az egyik kupi madámja szidta a politikát, mert hogy a szomszédban megszűnt az egyik pártalapszervezet, kiürült az iroda, majdnem munka nélkül maradtak a kurvák. A lányok azt mondták, hogy a legjobb forgalom akkor volt, amikor párttaggyűlést tartottak a szomszédban. Érdekes egyébként, hogy a kurvák majdnem mind baloldaliak, alig egy-kettő gondolkodik népnemzetben.