Hát, sokat kellett gondolkodnom a válaszon, végül is arra jutottam, hogy Németország. Háromszor voltam az Egyesült Államokban, mert ugye először ez jut az ember eszébe. A gond az, hogy az USA mintha nem is egy ország volna, hanem valamilyen jelenség, még durvábban tákolmány. Aki csak New Yorkban vagy a környékén jár, és aztán megy Floridába, szinte semmi közöset nem talál. Florida olyan, mint a Balaton déli partja a hatvanas években, keverve a magyar újgazdagok lakóparkjaival, plusz a spanyol tengerpart turista paradicsomaival. Aztán autózz pár ezer kilométert Kaliforniába és rájössz, hogy ha nem tudsz spanyolul, akkor még egy sört se nagyon tudsz megrendelni. Közben persze ott van a Stanford Egyetem, ahol elég egy órát sétálni a campuson és akkor aztán tényleg megérzed Amerika nagyságát.
De mitől olyan izgalmas Németország?
A legmegkapóbb élményem Hamburgban volt. Egyébként is imádom a Hansa-városokat, de a német karaktert a maga valóságában mégis csak egy átlagos hamburgi étteremben érzékeltem. Hétköznap, kora délután, a vendégek nyolcvan százaléka nyugdíjas korú hölgy és úr volt, kifogástalan ruhák, visszafogott, de jól kiválasztott ékszerek, ápolt körmök és karbantartott frizura, fantasztikus hangulat, elbűvölő. Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy mi szeretnék lenni a következő néhány évtizedben, megmondom: nyugdíjas hamburgi polgár.
Aztán ott van Berlin. A németek tudtak mit kezdeni a múltjukkal. Ott nincs elmebeteg, aki lebontaná a Vörös Hadsereg emlékművét, aki elvenné az utcától a Rosa Luxemburg nevet, aki vitatná, hogy a városnak szüksége van kommunista identitású színházra (ha nem tévedek, az egyik Maxim Gorkij nevét viseli), a gyorsvasutat tartó kőépítmény íveit szinte végig beépítették, egymás mellett sorakoznak a mexikói, az olasz, a kínai, a thai éttermek. Természetesen van török negyed, és természetes, hogy a berlini kapu előtt a legszélsőségesebb rockbandát hallgathattam, több tízezer ember társaságában.
Aztán az ember elballag a Mercedes-Benz többemeletes kiállító termébe, ahol ingyen adják a kávét és még vásárolni sem kell. Vagy ott van Regensburg! Minden ápolt. Minden a helyén van, és mégis a valódi német rendbe belefér, hogy a híd mellett süssék a kolbászt, csapolják a sört, árulják a vattacukrot meg a pattogatott kukoricát. És az is tetszik, hogy Németországban – eltekintve a kitáblázott szakaszoktól – nincs sebességkorlátozás az autópályán. Azért nincs, mert nem kell. Magyarázzam még? Ha igen, akkor még csak egyetlen dolog: Németországot nagy koalíció irányítja, amelynek élén Angela Merkel személyében egy volt NDK állampolgár áll. Ja, azon kívül mindig Schumachernek és a Bayer Münchennek drukkoltam.