Hát, nem nagyon. A rendszerváltás után több mint egy évig voltam az MLSZ szóvivője. Ezt a testületet azóta se tudom komolyan venni. Most ugye az a téma, hogy ki legyen a szövetségi kapitány, jöjjön egy külföldi, vagy maradjon Várhidi Péter. A napokban volt egy érdekes beszélgetésem. Olyasvalaki volt az irodámban, aki „közel van a tűzhöz”. Nos, nagyjából a következőképpen foglalta össze mi a probléma Várhidivel. Előrebocsátom, hogy a beszélgetőtársam ugyan a magyar futball egyik kimagasló alakja, de nem kifejezetten a szavak embere. Ilyesmiket mondott: …Szerinted, hogy néz ki ez a srác? … Valamit már alakított a frizuráján, de a haja meg a bajusza tiszta katasztrófa! … Szerinted, hogy öltözködik? A Matheus az úgy öltözködött, mint egy igazi úr. A Lotharon minden a helyén volt, zakó, ing, nyakkendő. Ez a Péter még állni se tud rendesen a kispad mellett. Szerinted úgy néz ki, mint egy sportember? Akármilyen rendes fiú, mégis csak görnyedt. Egy szövetségi kapitány mégis csak valaki! Ha végignézed a világ vezetőedzőit, azt látod, hogy így, vagy úgy, de jól alakítják a szerepüket. Ez a Várhidi srác egy rakás szerencsétlenség …
Hát, valahogy így lehet összefoglalni azt, amit a látogatóm elmondott, és hozzá kell tennem, hogy egyáltalán nem a rosszhiszeműség beszélt belőle. Én már csak azért is kedvelem Várhidit, mert a papája révén is az Újpesthez kötődik, de abban van valami, hogy nem szerencsés, ha a szövetségi kapitány arcára kiül a rémület, vagy a bizonytalanság. Számomra az ideális magyar szövetségi kapitány természetesen Baróti Lajos bácsi és nemcsak azért, mert sikeres volt, hanem azért is, mert ő egyszerre testesítette meg a sportembert és a kifogástalanul öltözködő úri embert. Lajos bácsi nem gesztikulált, nem rohangált le-föl a partvonal mellett, benne volt valami, ami megkérdőjelezhetetlen tekintélyt kölcsönzött neki.
Biztos, hogy nem a külsőségek számítanak, de abban azért van valami, hogy ha odaképzeljük Baróti Lajost Várhidi Péter mellé, akkor tényleg elgondolkodtató, hogy ez a fiatalember rendelkezik-e azzal a szakmai felkészültséggel, ami ehhez a poszthoz kell, és tényleg olyan karizmatikus egyéniség-e, akit a játékosok egyrészt imádnak, másrészt felnéznek rá. Félreértés ne essék, nem a Kisteleki vezette gittegyletet védem, csak elmondtam amit hallottam.
Beszéljünk a Fradiról.
Nézze, ebben az ócska magyar futballban évről-évre két olyan meccs volt mindössze, amire mindenki várt, ez pedig a Fradi és az Újpest két bajnoki meccse, az meg már csak hab volt a tortán, ha összefutottak a kupában. Most már ez sincs. Nem a balhé hiányzik nekem, hanem az az egyedi hangulat, az a feszültség, amely a két csapat meccseit jellemezte hosszú évtizedeken át.
Szóval a Fradira szüksége van a magyar focinak. Ami viszont a meghívásos pályázatot illeti, remélem, hogy a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács most már sikeresen ír ki egy meghívásos pályázatot. Akkora a nyilvánosság a Ferencváros 6 + 2 hektáros ingatlana körül, hogy nem hiszem el, hogy át akarnák játszani az ingatlant valakinek. Jogászkodni se akarok, de tudomásul kell venni, hogy egy pályázatnak vannak formai és tartalmi kritériumai. Ha egyszer az illetékesek úgy döntöttek, hogy mondjuk a Fradi részvényei nyolcszázmillió alatt nem eladók, akkor a pályázónak ezt tudomásul kell venni és nem mondatja azt, hogy ezt a pénzt csak akkor fizeti majd ki, ha ilyen meg olyan feltétel teljesül. Tényleg jó volna, ha egy brit befektető nekiállna stadiont és csapatot építeni, mert ez az egyetemes magyar futball érdeke.