Nem.
Miért nem?
Hát, több oka is van. Kezdjük azzal, hogy általában nem nézek sorozatokat, talán a Dallas volt az utolsó, amit megpróbáltam követni. Még a Vészhelyzetbe is bele-belenéztem, de azóta kikapcsoltam. Ami a Nagy fogyást illeti, már az taszított, hogy ormótlanul elhízott emberek hagyták magukat fényképezni. Ennyi visszataszító testet ezer éve nem láttam. Nem tudom miért, de újságban, vagy tévéképernyőn borzasztóan taszít minden, ami rút, csúf, nem bírom a vért se, úgyhogy elég kényes vagyok.
Érdekes viszont, hogy amikor a Lipóton írtam a könyvemet, egy pillanatig sem zavart az öreg, szinte oszló testek látványa, nem zavartak az elszarusodott sárgás körmök, amelyeket óriási üvöltés közepette próbáltak az ápolók rendbe tenni, teljesen emberinek és normálisnak találtam, hogy néhány ápoltnak taknya-nyála egybefolyt, és milyen furcsa, hogy képernyőn az ilyen látványt alig-alig bírom elviselni. Voltak persze más problémáim is a Nagy fogyással, elég gyorsan átláttam, hogy itt aztán szó sincs szórakoztatásról, még a bulvár értelmében sem. Ez a műsor része a legpiszkosabb kereskedelmi versenynek.
Mindamellett ez volt az első olyan valóságshow, ami pozitív értékeket közvetített. A kitartásról szólt, az életmód változtatásról, meg arról, hogy igenis véghez lehet vinni lehetetlen feladatokat. Ilyen jellegű útmutatásra azért szüksége van az embereknek. Nem gondolja?
Én azt gondolom, hogy amit maga mond, az egy baromság. Öt hónapra besoroznak tucatnyi embert egy kiképzőtáborba, ahol mindenféle módszerrel leszednek róluk sok tíz kiló hájat. Ez elsősorban is azt sugallja, hogy korszerű módszerekkel, ripsz-ropsz átalakíthatod a testedet, amiről persze szó sincs. Ez nem népnevelés, ez népbutítás. Olyan légkört kellene teremteni ebben az országban, ami tényleg ráveszi az embereket arra, hogy érdeklődjenek a normális, egészséges életmód iránt. Finnországban jó sok évet szántak arra, hogy ezt magvalósítsák, és sikerült is nekik. Arról most ne beszéljünk, hogy mekkora különbség van a finn és a magyar mentalitás között, és arról se, hogy az átlag magyar lelkiállapota nem éppen alkalmas arra, hogy belevágjon egy élete végéig tartó programba, melynek olyan lényeges elemei vannak, mint a rendszeres testmozgás, az egészséges étkezés, a szabadidő igényes eltöltése, a rendszeres könyvolvasás és színházlátogatás … Jézusmária! Hol vagyunk mi ettől?
Mit értett az alatt, hogy ez a műsor része a legpiszkosabb kereskedelmi versenynek?
Mivel csak távolról néztem, mi folyik a Nagy fogyás körül, megkérdeztem néhány embert, aki információkkal is rendelkezik. Ezt a bizonyos „fogyási” piacot mostanáig a Schobert Norbi uralta. Nehogy már valaki azt higgye, hogy az a bizonyos Update módszer csak úgy hipp-hopp kipattant az agyából a mi kedves rendőrünknek, ennyire nem lehet naív senki.
Norbi könyvébe belelapoztam, ott szépen fel van sorolva, miféle termékeket ajánl. A termékek mögött gyártók vannak, az igazán nagy profitot ők kaszálják. Norbi bent volt nálam a Storytv-ben, és bár nem mondta ki, de határozottan célzott rá, hogy az egyik leggazdagabb magyar (tehát az első százból az egyik), aki amúgy is érdekelt az élelmiszeriparban, eldöntötte, hogy újabb szeletet szerez meg a tortából. Innentől kezdve már nem olyan nehéz követni a történteket. Kellett szerezni egy kihívót, erre tökéletesen megfelelni látszott Béres Alexandra.
Mint a középkorban, amikor a hadvezérek megegyeztek a csata helyszínében, szinte ugyanígy találták meg a párbaj helyszínéül A nagy fogyás című műsort, melynek aztán a licencét a jó ízlésű Kovács Kristóf meg is vásárolta. Ezután jöhetett az ütközet, meg jöhettek a piszkos eszközök. Feljelentés Norbi ellen a Gazdasági Versenyhivatalnál, melynek eredményeképpen be kell zúzni majd' tízezer könyvet. Norbit se kell félteni, ő rögtön megválaszolta, hogy az ellenfelek tiltott eszközöket használnak, zsírégetőt, étvágy elleni tablettát stb. A bulvár persze rápakolt erre rendesen, olvashattunk mindenről, májkárosodásról, kiszáradásról, és ami a legszebb, a műsor körüli orvosok még leleteket is kiszivárogtattak. Úgy undor az egész, ahogy van.