Mit szól ahhoz, hogy – idézem a Népszabadságot – „Aczél Endre tizennyolcadikától nem vezethet műsort a Napkeltében. Így döntött az MTV közéleti igazgatója, Dobos Menyhért”.

Komolyan mondom, beszarok! Már nem azon, hogy az Aczélt eltiltották, hanem azon, hogy az MTV-nek van közéleti igazgatója. Ő a dobos Menyhért. Most rögtön írok egy levelet Rudi Zoltán elnöknek, hogy szeretnék magánéleti igazgató lenni, már amennyiben nincs ilyen poszt, mert nem szeretnék onnan senkit se kitúrni. Isten bizony mondom, hogy ez a királyi televízió továbbra is a hülyék gyülekezete. Azt hittem, hogy végre megszabadultak Szabó László Zsolttól, de úgy látszik, a megvilágosodáshoz az is kevés volt.

Na, de mégis! Szakmai szempontból mi a véleménye Aczél eltávolításáról?

Kezdjük azzal, hogy a Bandival egészen jó a kapcsolatom. Nem barátkozunk, de ha találkozunk, jól eldumálunk. Lehet, hogy megsértődik, de én ezt a véleményemet már többször hangoztattam, hogy aki politikai véleményét nyilvánosságra hozza, annak nincs helye hírműsorban. Ez olyan evidencia, amivel Aczél Bandi is tisztában kell, hogy legyen. Az egyik legfontosabb hírműsorokkal kapcsolatos szabály az, hogy nem mondhat hírt, aki egyébként kommentál.

Még a laikus is beláthatja, hogy az nem megy, hogy Aczél a legaktuálisabb politikai kérdésekben állást foglal a Népszabadságban, aztán, mondjuk, másnap független, pártatlan műsorvezetőként ugyanarról a témáról faggatja az érintetteket. Ez egyszerűen nonszensz. Magánemberként persze nyilván hiányolnám Aczélt a Napkeltéből, már ha nézném ezt az egyébként dögunalmas műsort, de ettől még fenntartom a véleményemet.

Az azért furcsa, hogy a kuratórium elnökségének kérésére összeférhetetlenségi vizsgálatot rendeltek el ezerhétszáz munkatárs esetében, és csak Aczél akadt fenn a hálón. Hát, a totálisan tehetségtelen Pallagi Ferenc nem ugyanúgy politikai tartalmú publicisztikákat tesz közzé a maga szennylapjában? (Isten ments, hogy Aczél megsértődjön, Pallagi íráskészségét azért nem hasonlítanám az övéhez.)

Vajon mit csinál az az ezerhétszáz ember, akit vizsgálnak? Azt azért nem hinném, hogy a takarítónőnél, a rendésznél, az ügyelőnél, az operatőrnél vagy a világosítónál felmerülhetne az összeférhetetlenség.

Nana! Mi van akkor, ha egy szándékosan ott felejtett banánhéjon hanyatt esik egy prominens baloldali politikus, beveri a fejét, hülye marad és évekig senki se veszi észre. Időközben kinevezik miniszternek és erre észrevétlenül rámegy az ország. És mindez hogy történhetett meg? Hát úgy, hogy nem figyelték meg a takarítónőt. Ami pedig az operatőröket illeti, ott is téved, mert valamikor, még a kilencvenes évek elején egy MDF-es fórumra hívtak meg. Akkor ott felállt szegény, azóta elhunyt Szuhay Balázs, és elkezdett velem kiabálni, hogy a mocskos operatőrök miatt a televízióban mindig magasnak, sudárnak néznek ki az SZDSZ-esek és kicsinek, töpszlinek a nemzeti konzervatívok. Szerintem Szuhaynak biztosan igaza volt. Én, ha kell, titkosszolgálati eszközökkel is figyeltetném az operatőröket. Sok mocsokságot el tudnak követni, vagy politikai meggyőződésből, vagy egyéb okokból. Ami pedig az ezerhétszáz munkatársat illeti, az nem is olyan sok. Ha végiggondoljuk, hogy hány jól fizetett kurátort delegáltak a politikusok, és azok hány szimpatizánsukat vitték be a tévébe, akkor ez az ezerhétszáz egy egészen szerény szám.
 
Mit szól ahhoz, hogy vizsgálatot indítottak Pálffy István ellen is? A Heti Válasznak adott nyilatkozatában a következőket mondta: „Egy híradóban nemcsak tények vannak, hanem hírek, s ami elhangzik, annak jó, ha ötven százaléka valós.” Mit szól ehhez? Mi lehet a vizsgálat eredménye?

Kezdjük azzal, hogy Pálffy Pista jól döntött, amikor a borokról ad ki könyvet és nem a hírekről, az utóbbiakhoz ugyanis nem ért. Csacskaság tényekről és hírekről beszélni, így együtt a két fogalom nem is értelmezhető. Szerintem Pálffy a következőre gondolt (illetve kellett volna gondolnia), csak nem volt előtte súgógép, ezért nem jött össze a gondolat.

Maradva a híradónál, a műsor a különféle eseményekről számol be, ezek csoportosítása egyértelmű. Egy: spontán események (amelyek tulajdonképpen előzmények nélkül, maguktól megtörténnek), pl.: vasúti baleset, természeti katasztrófa, kétfejű borjú született. Kettő: megtervezet események (pl.: Pálffy interjút ad a Heti Válasznak, Gyurcsány sajtótájékoztatón jelenti be, hogy Draskovics továbbra is miniszter, de máshol Torgyán azt nyilatkozza nekem a StoryTv-ben, hogy továbbra is kész megmenteni a hazát, stb.). Ezeknek az eseményeknek az a legfontosabb mozzanata, hogy azzal a szándékkal tervezik meg és hozzák létre, hogy a média beszámoljon róluk. Három: pszeudó-események (pl.: Gyurcsány, a meglepett miniszterelnök elveszett gyermeket talál a szomszéd telken. Elődje, Orbán Viktor előre megfontolt szándékkal kolbászt tölt Békéscsabán, és idetartoznak az úgynevezett szuperpszeudó-események, tehát azok, amelyek minden képzeletet felülmúlnak. Ilyen volt például az, amikor Torgyán József egy falufesztiválon ekével szántott.) Ezeknek az eseményeknek a lényege az, hogy miközben tudatos tervezői munka eredményei, eközben spontán eseménynek próbálják feltüntetni, nyilván a megtévesztés, a manipuláció szándékával.

Ezek szerint mi lesz a vizsgálat eredménye?

Nézze. Pálffyt nem marasztalhatják el, mert annak, amit mondott, az égvilágon semmi értelme nincs. Szegény nyilván arra próbált célozni, hogy ma már a híradóban megjelentetett események jelentős része nemcsak megtervezett, hanem kifejezetten pszeudó-esemény, csakhogy az általam leírt rendszerbe sem az a fogalom nem illeszthető be, hogy tény, sem az, hogy valós. Mondjuk, amit Cser Ágnes alakít kereplővel a szakszervezeti székház előtt, az a Pálffy-féle felfogás szerint vajon mi? Látjuk, hogy az asszony lóbálja a kereplőt, és ez tény. Az asszony azonosítható, tehát valós. Szegény Pista körül itt már kavarognak a fogalmak, de attól tartok, hogy a vizsgálóbizottság tagjai se ismerik ki magukat ebben a roppant bonyolult történetben. Minden esetre Stahlnak igaza van, hogy Pálffyval kiadja ezt a boros könyvet, én már most vevő vagyok rá.

Elég rosszindulatú szegény Pálffyval! Mit vétett magának?

Téved. Én nagyon szeretem a Pistát. Egyszer még irigykedtem is rá, jött ki a Balatonból és olyan szép rózsaszín fürdőnadrágja volt, hogy azóta se találtam olyat. Tulajdonképpen a Pallagit is szeretem, a piszkos munkát is el kell valakinek végeznie. És szeretem Szabó László Zsoltot is, mert ha nem … keresem a szavakat, hogy ne bántsam meg nagyon … úgy végzi a munkáját elnökként, ahogy végezte, akkor ott rohadok meg a királyi televíziónál, a Betlen mellett vezethetném a Napkeltét, meg valami késő éjszakai politikai műsort, és sose fordulok meg az RTL-nél, meg a TV2-nél, amelyek színvonala vitatható, de a fizetőképessége nem.