Ha nem is mostanában, de egy-két hónapja tényleg beszéltem Molnár Anikóval. Megjegyzem, rajta kívül még rengeteg ember jelentekzett, hogy írjak róla könyvet. Ami Anikót illeti neki őszintén megmondtam, hogy Kelemen Anna után a családom igencsak rossznéven venné, ha megint valami hasonlóval rukkolnék elő. Megjegyzem, az is egy megoldás, hogy az ember ír egy könyvet, aztán a nevét nem adja hozzá.
Annak idején elég jól kerestem azzal, hogy ilyen-olyan közéleti szereplőnek beszédet írtam, sajnos ennek az üzletnek elég tragikus volt a vége. Moszkvában Magyar Gazdasági Napokat tartottak – ezt persze még a nyolcvanas évek elején volt – és a Kereskedelmi Kamara akkori elnökének kellett egy beszédet írnom. Biztosan fáradt voltam, mert elővettem a tavalyi beszédet, picit igazítottam a fazonján. Gondoltam Keserű Jánosné mondanivalóját nem feltétlenül kíséri óriási figyelem. Ez biztosan így is volt, de sajnos kinyomtatták a beszédet, amely úgy nyolcvanöt százalékban egyezett azzal, amit az elmúlt évi szónok mondott el. Az rendben van, hogy kirúgtak, de még azt a minimális munkámat se fizették ki, amivel átalakítottam a beszédet.
Visszatérve Molnár Anikóhoz, ha nem adja a nevét egy könyvhöz, akkor az azért valószínűleg nem is lesz olyan sikeres, mint egyébként lenne.
Általában ez biztosan így van, de lehetnek kivételek. Emlékezzen a Teréz Anyu sikerére! Teljesen ismeretlen szerző robbant be ezzel a könyvvel, még film is készült belőle. Más kérdés persze, hogy a kiadók áldoznak-e pénzt reklámra, futtatják-e a szerzőt, trendi-e a téma, szóval sok minden kell ahhoz, hogy ismert, befutott név nélkül is több tízezres példányban menjen el egy könyv. Megjegyzem, hogy a sikernek azért több összetevője van. Pár hete olvastam, hogy mekkora pénzeket kaszál Stahl Judit kiadója. Azt egyébként nem tudom, hogy ez a kiadó Stahlé-e avagy sem, mindenesetre tény, hogy a szakácskönyvek százezres nagyságrendben fogynak.
Ezek szerint szakácskönyvet ír?
Nevetni fog, de tényleg gondolkodtam rajta. Egyetlen egyféleképpen tudnám elképzelni, mégpedig úgy, hogy az ország egy-egy tájegységének legjobb konyháit keresném meg, és a legjobb, legeredetibb, legizgalmasabb recepteket gyűjteném össze. Egyszer egy interjúban említettem, hogy sajnos több évtizede, a nagymamám halála óta nem ehettem a kedvenc ételemet, a babos tésztát. Ez a mi családunkban, mint tipikus sváb étel rendszeresen asztalra került. Egyszer egy tévéműsorban valamelyik pilisi faluban forgattak, és egy sváb néni elmondta a receptet, de sajnos nem tudtam megjegyezni. Aztán egy olvasó küldött egy receptet, amelyik tényleg a babos tésztáról szólt, de nem arról, amit az én nagymamám csinált. A nagymama babos tésztája, az zsíros, kifőtt metélt tésztára merített, elég híg, fehérbabból készült főzelék volt, babérlevéllel ízesítve.
Hogy jön Molnár Anikóhoz a babos tészta?
Most össze kell szednem a gondolataimat, de már meg is van a válasz. Egy könyv és egy étel akkor lehet jó és sikeres, ha van benne valami eredeti. A babos tészta egy echte sváb specialitás, és hát tulajdonképpen azért Anikó, a Nagy Ő is speciális valahol. Valljuk be egyedi jelenség. Nem minden nő kap ki két olyan figurát, mint Bochkor Gábor, vagy az a szelíd mosolyú fekte srác, akinek a neve most nem jut eszembe … tudja, aki lelépett valahova Görögországba, az Anikó meg szenved, mint a kutya. Lássuk be, Anikó is laktat annyira, mint a babos tészta. Megjegyzem, az apám annak idején egy nagy tányér babos tészta után – pedig nem volt nagyivó – négy-öt nagyfröccsöt is megivott.