horoszkóp

Április 4. és a dróton vezetett Beatles

2008.04.04. 15:29
Gyerekkori legjobb barátom apja rendőrtiszt volt, a Kádár-rendszer megbízható oszlopa. Egy házban laktunk, mi a második emeleten, ők a földszinten. Apám sok pénzt keresett, ezért a házban nekünk volt először televíziónk, sőt, a környéken a srácok közül én kaptam először magnót. Némi tanakodás után kitaláltuk, hogy ő is hallgathatná a Beatlest meg a Rolling Stonest, ha levezetnénk egy drótot, ami összekötné az én magnómat, az ő konyhai rádiójuk hangszórójával. Kora délután náluk hallgattuk She Loves You című örökzöldet, amikor betoppant a papája, a vártnál jóval előbb. Némileg eltorzult a feje, aztán lehiggadt és azt mondta, hogy kapcsoljátok ki ezt a szart. Egyikünk se mozdult, mert tudtuk, hogy gyakorlatilag nincs gomb, amivel kikapcsolhatnánk a zenét. Pista bácsi minden gombot megnyomott, de a zene csak szólt. Aztán kitépte a konnektorból a rádió dugaszát, de továbbra is csak … yeh yeh yeh! Mielőtt földhöz vágta volna a rádiót, muszáj volt bevallani, hogy ráforrasztottuk a vezetéket a hangszóróra. A papa azon az állásponton volt, hogy ez a zene csak arra jó, hogy ha majd kitör a harmadik világháború, és mi ketten ott hasalunk a lövészárokban, szemben a NATO-val, akkor elég lesz bazi nagy hangszórókon elindítani azt, hogy … yeh, yeh, yeh, és mi ketten feltett kezekkel sétálunk át az ellenséghez, hogy jobban halljuk ezt a zenét. Miután távoztam, a barátom kapott néhány pofont, az ügy ezzel le lett zárva.
 
Április 4-e van. Az egyik mai bulvárlapban „az utca emberének” tették fel a kérdést, mit jelent számára ez a dátum. Volt, akinek semmit. Egy idősebb úr mondta azt, hogy neki a felszabadulást hozta meg. A barátomat csak azért hoztam szóba, mert a papája annak idején átállt a szovjetekhez. A hadifogolytáborban verbuváltak önkénteseket és ő átállt a későbbi győztesekhez. Az apám fenn a várban Waffen SS katonák társaságában légvédelmi tüzérként harcolt, egészen addig, ameddig az ágyúból ki nem fogyott a lőszer. Aztán fogságba került. Nem különösebben beszéltük ki az ügyet, de azért mindketten tudtuk, hogy apáink akár lőhettek is volna egymásra. Persze nem lőttek, de nem is ez a lényeg. Ők ketten, ha találkoztak kezet fogtak, sőt, néha fociztak is velünk. Apámat sohasem kérdeztem meg arról, hogy felszabadulásként érte-e meg azt a pillanatot, amikor az Ostrom utca egyik pincéjében a szovjet dobtáras géppisztoly előtt megadta magát. Az ukrajnai hadifogolytáborról se mesélt, csak annyit, hogy hajnalonként a latrina körül télen tucatnyi társukat találták meg. A vérhas vitte ki őket a latrinára, aztán a hideg végzett velük. Nem tudom, mi van a barátom papájával, ha él, jó egészséget kívánok neki. Gondolom, ma elmegy a Budai Önkéntes Ezred emléktáblájához és visz egy szál virágot.