Sztrájk, havazás, pogrom

2008.04.07. 16:59 - lizingkutya

Reggel – ahogy a rádió fogalmazott – megbénult a város. Sztrájkol a BKV, és persze a Vasutas Szakszervezet is lépett, nem vittek utasokat az elővárosi vonatok sem. Reggel fél kilenckor óriási tömeg hömpölygött a Margit-hídon és azt vettem észre, hogy senki sem ideges. Azt nem mondanám, hogy boldogan gyalogolt a nép, de azt igen, hogy az embereknek olyan felszabadult volt az arca. Nem igazán láttam ideges embert. Elrendeltetett, hogy ma gyalogolunk, késünk a munkahelyről, az iskolából, és ebbe úgy tűnt az óriási többség belenyugodott. Autózni nem volt kellemes reggel, de a Dunától az Andrássy útig nem hallottam dudaszót, senki nem rázta az öklét, mintha lehiggadtak volna az egyébként elmebeteg budapesti autósok.
 
Szokás szerint a Margit-híd környékén ebédeltem a lányommal. Az ajtóhoz közel ültünk le, ezért ha bejött valaki, automatikusan megnéztük az új vendéget. Fél kettő körül bejött egy fiatalember, rám nézett, aztán köszönés nélkül leült a szomszéd asztalhoz. Egymásra néztünk a lányommal, mert beugrott, hogy hét-nyolc éve ez a srác adta ki az egyik könyvemet. Azóta se számolt el velem, sőt, még annak a sajtótájékoztatónak a számláját se fizette ki, amelyen a könyvet bemutatták. Az étteremtulajdonos annak idején telefonált egyszer-kétszer, hogy megtalálja a „kiadót”, de nem tudtam segíteni, mert nyoma veszett. Egyik kollégám pár hete mesélte, hogy ugyanennek a kiadónak a tulajdonosa neki sem fizetett, ezért perelt, de a „kiadó” egyetlen tárgyaláson sem jelent meg, a cége pedig köddé vált, eltűnt. A követelés behajthatatlan. A szomszéd asztalnál folyó beszélgetésbe nem hallgattam bele, de néhány szófoszlányból azért kiderült, hogy könyvkiadásról tárgyalnak. Most, hogy ezeket a sorokat diktálom, azon gondolkodom, hogy mit tehettem volna annak érdekében, hogy a kiszemelt áldozatot megóvjam a csalódástól. Oda kellett volna mennem, azzal, hogy kérem, ez az ember, ez csaló? Roppant egyszerű trükkel dolgozik, alapít egy bt-t, kiad egy-két könyvet, aztán odébbáll. Megint alakít egy bt-t, megint kiad és nem fizet, és úgy látszik ezt a végtelenségig lehet csinálni. Jut eszembe! Fél kettő és kettő között a Margit-hídnál esett a hó! Néhány percig nagy pelyhekben hullott a hó, aztán amikor fél három körül a Pozsonyi úton bementem egy könyvesboltba, akkor már sütött a nap.
 
Azzal fogadott a boltos, hogy tudom-e, hogy a Hollán Ernő utcában nemsokára pogrom lesz. Igazából nem hökkentem meg, mert hallottam és olvastam is arról, hogy ma délután „hazafias flashmob akció keretében” szélsőjobboldali fiatalok próbálják megszállni azt a Hollán Ernő utcai jegyirodát, amelyet néhány napja Molotov-koktéllal gyújtottak fel. A könyvesbolt tulajdonosa törékeny, ősz hajú hölgy, egyáltalán nem mosolyogva mondta, hogy pogrom lesz délután. Na, most erre mit lehet mondani? Jut eszembe! Délelőtt egy tévés kolléganőmmel értekeztünk, ő említette, hogy kör-email segítségével ellentüntetést szerveznek, ugyanoda, ahova a Kuruc.info szervezi az akciót. A kolléganő azt mondta, hogy ő nem egy gyáva zsidó, de ő valahogy nem szeret demonstrálni. A rendőrség azt nyilatkozta, hogy tud az akcióról.
 
Pár perce azok előtt a házak előtt sétáltam, amelyekben Radnóti Miklós és Szép Ernő lakott. Arra gondoltam, hogyha ők ketten „felülről” néznek minket, vajon mit gondolnak?
 

Kommentek

  • 2008.04.07 17:17:31petyo

    Azért meg kellett volna mondani, hogy ez az ember csaló. Mindig szép ha az emberek a megfelő helyen, időben és stílussal végre kimondanak valamit amit máskor nem szoktak.

  • 2008.04.07 18:08:40cyberina

    Mindent lehet a végtelenségig csinálni, ha mindenki hagyja szó nélkül. Miért nem lehet szólni, hogy hé, ne állj vele szóba, csaló! Nem hiszem, hogy ez olyan nehéz lenne.

  • 2008.04.07 21:13:01gromek7

    Most kellett volna tökösnek lenni Henrik!

  • 2008.04.07 22:48:10TomcatMWI

    Nem pogrom volt, Havas úr, és nem a Kuruc.info szervezte, hanem én.



    Van ott ugyanis egy bolt, ahonnan nemrég heves fasisztázás közepette kidobtak egy lányt, mert a Hungarica zenekar koncertjére merészelt jegyet kérni. Aztán még meg is fenyegették. Gondoltam, odamegyek pár barátommal, és mi is kérünk jegyet. Vajon mi lesz az eredmény?



    Mi lett? Úgy ötszáz üvöltöző "antifasiszta", akik szentül meg voltak győződve, hogy zsidót gyilkolni mentünk oda. Néhány zsidó blogger persze jól felheccelte őket előtte, mert ők írogatták napokkal előbb, hogy itt "pogrom" lesz. A rendőrség aztán elhessegette őket, de a bolt bezárt előttünk.



    Ennyit a zsidókról, azt kell hogy mondjam. És ez nem Radnótit minősíti.

  • 2008.04.07 22:56:38hüjehalyó

    Hát TamásMacska, ez elég egyedi interpretációja a történteknek.



    A kis gárdakurva háborodott fel azon, hogy visszakérdezett az eladó, mert merészelt nem ismerni azt a zenekart.

    Egyébként meg, ha a lenácizták, akkor ezt miért nem írta be frissiben a panaszkönyvbe??? Csak később jutott a kis eszébe? :)



    Amúgy meg tök jó műbalhé volt, bravó.

  • 2008.04.07 23:35:27dézi

    Havas Úr! Audiatur et altera pars. Ön ennek egykor tényleg hive volt. Mi lett az elveivel? Eltünt a keresztjével együtt?

    Tényleg, levette már a nyakából ahogyan igérte?

  • 2008.04.08 00:44:49spinneli

    hüjehalyó, mitől hitelesebb neked egyik a másikánál?

  • 2008.04.08 00:45:04spinneli

    talán ott voltál?

  • 2008.04.08 15:52:32Söpkéz Aladár

    pogrom... szóval már megint... ma meg Gusztos az antiszemitizmus és a gyűlöletbeszéd ellen interpretált a Parlamentben...



    MÁR MEGINT MI A FASZNAK????



    Mindazok, akik azt szajkózzák immáron lassan két évtizede, hogy "megjelent az antiszemitizmus" meg a "pogrom" azok szerény javaslatom szerint elmehetnek a bús picsába!

    Tudják is, hogy miért...

  • 2008.04.08 21:13:32immortalis

    2008.04.08 15:52:32 dr.agárdy lukács



    Dottore, a idegen szavak ismerete nem jár a doktori cím mellé, huh'? Interpretált, mi? Interpellált...

    Mindegy.

  • 2008.04.08 23:59:40dézi

    "Oda kellett volna mennem, azzal, hogy kérem, ez az ember, ez csaló?"



    Szerintem Ön ezt simán meg tudta volna csinálni. Volt már ennél kellemetlenebb helyzetben is biztosan.

  • 2008.04.10 21:14:22borovi

    kopasz mercis

    "most mar az is mindenki mas hibaja, hogy ezek degeneralt kommunista turbomagyarok egy rendes normalis melymagyar zenekart nem birnak kifosni magukbol..."

    Hmmm. Bezzeg a mélymagyaroknak mekkora egy mélymagyar zenekart sikerült fosniuk...

  • 2008.04.10 22:45:48Csopak

    Kiváncsi lennék a biztonsági kamera felvételeire.:D

    Már ha vannak, de szerintem biztos akadnak.:D

  • 2008.04.10 22:46:20Csopak

    Mármint a "pogrom"-ról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés

hirdetés