Több száz magyar lányt közvetített külföldre … Rács mögött a magyar szex keresztapa … Külföldre küldött magyar prostituáltakat a modellügynökség … Néhány cím a lapokból, de a részletek is izgalmasak. Nemzetközi kerítőhálózatot göngyölített fel az osztrák, a cseh és a magyar rendőrség. Az örömlányokat katalógusból válogatták ki a dúsgazdag külföldi kuncsaftok. A magyarországi szervezet vezetőjét, R. Tamást előzetes letartóztatásba helyezték. Az újságírók úgy tudják, hogy 2007-ben került a magyar rendőrség látókörébe és 2008. április 2-án fogták el. Fontosnak tartották megírni azt is, hogy Tamás elfogása előtt néhány órával még bejelentkezett a legnépszerűbb magyar közösségi portálra. Hogy ez miért érdekes, arról fogalmam sincs. Az már viszont érdekes, hogy kb. harminc luxusprostituáltat futtatott, főként Marokkóba, az Egyesült Arab Emírségekbe, Nizzába, Londonba és Barcelonába közvetítette ki a 18-26 év közötti lányokat. Ők egy-egy alkalomért 125 ezer és 500 ezer forint közötti összeget kaptak, ennek 30 százalékát kérte vissza R. Tamás.
 
Az egészben az a legszebb, hogy Tamás 2007-ben került a magyar rendőrség látókörébe. A helyzet az, hogy én már hat-hét évvel ezelőtt készítettem interjút Tamással és az meg is jelent a „Kurvaélet” című könyvemben. Egyébként kb. negyedóráig tartott Tamást megtalálni, három-négy telefon elég volt ahhoz, hogy egy modell megadja a telefonszámát. Fogalmam sincs, hogy a magyar rendőrség mivel foglalkozik munkaidőben, merthogy a modellszakmában abszolút köztudott volt, hogy R. Tamás valójában mivel is foglalkozik. Arra azért kíváncsi lennék, hogy mekkora most a pánik a lányok között, mert azt a bizonyos katalógust én is átlapoztam. Mit mondjak? Élvonalbeli énekesnőtől, topmodellen át, egészen az élsportolóig, nagyon sokan szerepeltek R. Tamás portfoliójában.