Ketten haltak meg azon a vadászrepülőgépen, amely ma délelőtt zuhant le Szabolcs -Szatmár-Bereg megyében, Fehérgyarmat körzetében. A gép a Magyar Honvédség L39-es típusú Albatros kiképző repülőgépe volt, egyelőre tisztázatlan okok miatt, kiképző repülés közben zuhant le, nyilatkozta Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. A repülőgép két fős személyzete megpróbált katapultálni, azonban a művelet nem sikerült. Az oktatóülés azonban kirepült, az alezredest holtan, a gép mellett találták meg. A fiatal, főhadnagyi rangban lévő növendék ülése a gépben maradt.

A kiképzőpilóta a 47 éves Janicsek András alezredes volt, aki elsők között vett részt a kanadai kiképzőprogramban, először kiképzendő repülőgép-vezetőként, majd a későbbiekben repülőgép-vezető oktatóként. Több ezer repült óra van a háta mögött, MiG-29-est is vezetett. Az alezredes nős volt, három gyereke született.
A növendék pilóta a 31 éves Ignácz Zoltán főhadnagy volt, aki vadászpilótának készült, 2005 és 2007 között végzett Kanadában, majd Kecskemétre került a harcászati repülőszázad állományába, repülőgép-vezetői beosztásba. Kiképzése után MiG-29-esen vagy Gripenen repült volna, írja az MTI.

A kimondottan kiképzési célokra kifejlesztett cseh gyártmányú repülőgépet 1993 óta használja a magyar légierő, s ezt a típust nagyon üzembiztosnak és pilótabarátnak tartják. A lezuhant Albatros jól karbantartott, repülésre alkalmas volt gép volt – hangsúlyozta a szóvívő.

Koltonai Gergő szemtanú elmondta, hogy a repülőgép nagyon alacsonyan szállt, majd magasra emelkedett, aztán pedig "nyílegyenesen" lefelé zuhant. „Láttam a hatalmas füstöt, és azonnal a helyszínre indultam barátaimmal. Rögtön utánunk érkeztek ki a tűzoltók, aztán a mentők, és mivel mentőhelikopter is jött, azt gondoltuk, életben maradtak a repülőgépben ülők”, nyilatkozta a szemtanú a Szabolcs Online-nak.

Az ügyben vizsgálat indult, a honvédelmi miniszter a honvéd vezérkar főnökét bízta meg a feladattal, a körülmények tisztázásában részt vesz a Nemzeti Légiközlekedési Hatóság és a Közlekedésbiztonsági szervezet is, írja a Független Hírügynökség.