Hivatali visszaélés miatt vádat emelt a Kaposvári Nyomozó Ügyészég a közelmúltban három rendőr ellen, akik még tavaly szellemi fogyatékosokat aláztak meg egy kihallgatás során Csurgón.

A rendőrök 2007 februárjában úgy sértették meg az őrsre lopás gyanújával beidézett két férfi méltóságát, hogy tisztában voltak azzal, hogy egyikük cselekvőképességet kizáró, a másik pedig cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt áll.

A vádlottak olyan "beugrató", a szellemi képességeiket nyilvánvalóan meghaladó kérdéseket tettek fel nekik, mint "melyik állatnak van több kölyke, a kutyának, a gorillának, vagy a jetinek, melyik nehezebb, egy kiló vas, vagy egy kiló réz, továbbá tuskés-e a sün nemi szerve".

 

A rendőrök az egyik férfit éneklésre, majd arra vették rá, hogy nyújtsa ki a nyelvét és hajoljon meg. Majd rávették, hogy próbálja megfogni a falon lévő képen ábrázolt meztelen nő mellét és kérték, nyalja is meg. A másikat rábeszélték, hogy egy széktámlát maga előtt tartva "kormányozzon", társát pedig eközben arra buzdították, hogy a motor hangját utánozva "berregjen" hozzá. A "kihallgatást" mobiltelefonnal rögzítették, ezt később egyikük feltette a rendőrség belső hálózatára.

 

Mindhárman szabadlábon védekeznek és jelenleg is rendőrként dolgoznak. Somogyban idén eddig tizennégy esetben indult eljárás hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt, de bizonyítottság hiányában az összes ügyben megszüntették a nyomozást, írja az MTI.